Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Május 26. 22:34, péntek | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat

Dombóvár is nyertese a TOP forrásoknak

Dombóvár is nyertese a TOP forrásoknak

Az eddigi döntések alapján közel 300 millió forint pályázati forrás jut Dombóvárra, illetve az ott élő emberek életfeltételeinek javítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében.

Ezen felül Dombóvár részese annak a járási szintű paktumnak is, amelyben Tamásival és az együttműködésben szereplő környező településekkel (Értény, Felsőnyék, Iregszemcse, Magyarkeszi, Nagykónyi, Nagyszokoly, Pincehely, Tamási, valamint Dalmand, Dombóvár, Kocsola, Szakcs, és Várong) együttesen 250 millió forintot fordíthatnak a foglalkoztatás javítására.

Több mint 42 millió forintból valósíthatnak meg olyan programokat, amelyek a dombóvári Mászlonyban élők társadalmi integrációját, felzárkózását segítik. A projekt helyi szinten, komplex módon segíti a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városrészeken élő közösségeket, ezáltal javulnak a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei. A támogatásnak köszönhetően lehetőség van többek között egészségügyi, közösségfejlesztési, vagy közbiztonsági programok megvalósítására is.

A legutóbb jóváhagyott pályázatok között szerepel a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium épületenergetikai korszerűsítése, több mint 156,67 millió forintos forrásból, valamint a Kakasdomb-Erzsébet utcában élő embereket segítő, 94,63 millió forintos szociális városrehabilitációs projekt.

A TOP pályázatokról szóló döntések még nem fejeződtek be, így Dombóvár hamarosan akár még több nyertes projektet is nyugtázhat.
Dombóvár és az ott élő emberek támogatása fontos a megyének, amit a tekintélyes támogatási összegek is fémjeleznek. A megyei vezetők elvei hasonlóak a kormányfő által Szegeden elmondottakhoz, mely szerint egy ellenzéki vezetésű város esetében is előrehelyezhetőek a közös érdekek. A Tolna Megyei Önkormányzat elkötelezett valamennyi térség fejlődésének ügye iránt, hiszen az emberek boldogulása és jövője mindennél – így a politikai véleménykülönbségeknél is – előre valóbb.

Fehérvári Tamás

Címkék: Dombóvár

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.