Hírek
2021. Június 16. 15:07, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Menekülni próbált, de a dombóvári rendőrök elfogták
A dombóvári egyenruhások elfogták és őrizetbe vették azt a 22 éves kaposvári férfit, aki jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett és a rendőri intézkedés alól is ki akarta vonni magát, sőt még körözték is.
A dombóvári rendőrök 2021. június 13-án 22 óra 35 perckor Gyulajon járőröztek, amikor egy személygépkocsira lettek figyelmesek, melynek nem volt első rendszámtáblája. Az egyenruhások meg akarták állítani az autót, de annak sofőrje, mikor észlelte a rendőri jelzést, gyorsítani kezdett. Utánamentek, és végül Kurdon sikerült megállítani a kocsit. A járművezető kiugrott az autóból, és megpróbált elmenekülni, de végül a rendőrök elfogták.
A férfi igazoltatása során megállapították, hogy ellene két körözést, valamint egy elfogatóparancsot is adtak ki hatóságok. A sofőr adatainak ellenőrzése során kiderült az is, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A rendőrök a járművezetőt megszondáztatták, mely pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, mely megerősítette az ittasság gyanúját. Az egyenruhások a 22 éves férfit, aki nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, mert korábban több büntetőeljárást is folytattak vele szemben, őrizetbe vették, majd bíróság elé állították.
A dombóvári rendőrök az általa elkövetett szabályszegések miatt büntető- és szabálysértési feljelentést is tettek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 07:00, kedd | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi
Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.
2026. Május 15. 14:53, péntek | Helyi
Buzánszky 101 – Futballal és emlékekkel tisztelegtek Dombóváron az Aranycsapat legendája előtt
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja idén ünnepelte volna 101. születésnapját.
2026. Május 14. 07:38, csütörtök | Helyi
Orvvadászat miatt nyomoznak a dombóvári rendőrök
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

