Hírek
2017. December 18. 18:00, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Adócsalás vádjával vizsgálat indult az IKEA ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére
- közölte az uniós bizottság hétfőn. Mint elmondták, az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az előzetes vizsgálatok szerint két, 2006-ban és 2011-ben kiadott holland adóhatározat is lehetővé tette a svéd bútorgyártó leányvállalata, az IKEA-csoporthoz tartozó Inter IKEA részére, hogy lényegesen kevesebb adót fizessen Hollandiában. Az adóhatározatok tisztességtelen előnyt biztosítottak a svéd cég számára más vállalatokkal szemben, megsértve ezzel az uniós állami támogatási szabályokat - közölték.
Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos elmondta, minden vállalatnak, legyen nagy vagy kicsi, multinacionális vagy helyi érdekeltségű, méltányos adóterhet kell fizetnie. Egyetlen tagállam sem engedheti meg, hogy bizonyos vállalatok kevesebb adót fizessenek azáltal, hogy lehetővé teszik számukra, hogy másutt könyveljék el nyereségüket - húzta alá.
Az Inter IKEA Systems Hollandia az IKEA franchise rendszerben működő áruházainak összegyűjtött díjaiból származó bevételeket rögzíti.
Az Európai Parlament idén közzétett zöldpárti jelentése szerint az IKEA 2009 és 2014 között mintegy 1 milliárd euró (310 milliárd forint) uniós adó befizetését kerülte el.
Az 1943-ban alapított, magántulajdonú IKEA-csoport összetett vállalati struktúrával rendelkezik. Különböző országokban működő alapítványai lehetővé teszik számára, hogy elkerülje a Svédországban kirótt magas adókat - közölték.
A multinacionális vállalatok esetleges adóelkerülésének kivizsgálása céljából hozott uniós jogszabályok segítségével az Európai Bizottság az idén olyan cégek ellen indított eljárást, mint az Apple, az Amazon vagy a McDonald's.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez