Hírek
2012. Február 10. 19:15, péntek |
Helyi
Forrás: tudósítónk
Az egykori megye valamennyi templomos helye egy kötetben

K. Németh András régész A középkori Tolna megye templomai címen megjelent könyvének méltatására jöttek össze a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban február 9-én a helyi és a környékbeli lokálpatrióták.
A Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület és a „Fekete István” Kulturális Egyesület közös szervezésében megvalósult rendezvény közönségéhez intézett köszöntőjében Dr. Kriston Vízi József múzeumvezető elmondta, hogy a Helytörténeti Klub előadássorozatát minden hónap első csütörtökén szeretnék megtartani, amelyekre neves előadókat hívnak meg.
A bevezető szavak után Bodó Imre helytörténész mutatta be az új kiadványt, mely a középkori Tolna megye templomait, templomos helyeit tartalmazza. K. Németh András szerző, a Simontornyai Vármúzeum igazgatója diplomadolgozatnak szánt munkája doktori disszertációvá nőtte ki magát, majd - kibővítve kutatásainak legújabb eredményeivel - most könyv formájában is megjelenhetett.
A helytörténész, aki több helyszínre elkísérte a szerzőt, beszélt a jelenleg Somogy és Baranya megyékhez tartozó települések templomhelyeiről is. Kiemelte, hogy a kiadvány nagy értéke a terepbejárás és annak dokumentálása.
K. Németh András elmondta, hogy iskolás éveiben kezdett el érdeklődni szűkebb hazája, Tamási helytörténete iránt. Papp István néhai tamási esperes kéziratait olvasva döntött úgy, hogy a középkori templomok kutatását választja diplomamunkájának. Előadásában bemutatta a Tolna megyéhez, közelebbről is a regölyi Főesperességhez tartozott templomokat és templomhelyeket.
Légi felvételek és egy CD is tartozéka a könyvnek, amelyen mintegy hatszáz fénykép látható elsősorban a helyszíni bejárásokról. Tolna az első, ahol a valamikori megye eddig megtalált valamennyi templomos helyét egy kötetben örökítik meg az utókor számára.
Előadása végén a szerző megköszönte mindazok munkáját, akik segítettek, hogy e kiadvány megjelenhetett. Az immár hiánypótló művet a résztvevők a helyszínen megvásárolhatták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.
2025. Október 17. 08:34, péntek | Helyi
Rangos elismerés az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén
Borbála Zsuzsannát, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnök asszonyát az „Év járási koordinátora” elismerő címben részesítették.
2025. Október 14. 07:00, kedd | Helyi
Október hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
A Fekete István Múzeumban október hónap műtárgya Csermely Ottóné sz. Bartáky Szilvia Edit „Rács mögött” című kézirata.