Hírek
2012. Május 09. 14:19, szerda |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Bunyó a pályán! - botrányos körülmények között félbeszakadt a kolozsvári derbi

Botrányos körülmények között félbeszakadt a kolozsvári derbi az Universitatea és a CFR között a román labdarúgó-bajnokságban, miután az első félidő 27. percében, egy büntető után elszabadultak az indulatok.
A 31. forduló mérkőzésén fogadta a bajnokságban a 7. helyen álló Universitatea az éllovas városi riválist, a CFR-t, és ugyan a két csapat, illetve szurkolótábora a legkevésbé sem baráti viszonyáról híres, arra aligha lehetett előzetesen számítani, hogy ilyen csúnya véget ér a derbi.
A mérkőzés 27. percéig viszonylagos nyugalomban zajlott az összecsapás, akkor azonban a vendég CFR a tudósítások szerint véleményes büntetőhöz jutott. A tizenegyespontra lehelyezett labda mögé a csapatkapitány, a portugál Ricardo Cadú állt, és a bal alsó sarkot kilőve be is talált. Hogy ezt követően azonban mi is történt pontosan, azt még a videofelvételek alapján is nehéz „rekonstruálni”.
Az biztos, hogy a hazaiak kapusánál a büntetőt követően „elgurult a gyógyszer”: Mircea Bornescu előbb a kapufát kezdte el rugdalni, majd hirtelen a kapu mögé vette az irányt, ahol a gólszerző ünnepelt a hazaiak tábora előtt, és egy K–1-eseket megszégyenítő mozdulattal a földre terítette.
Ezt követően természetesen elszabadultak az indulatok, egymásnak esett a két csapat, és sokadjára sem sikerült rendet tenni. A CFR vezetőedzője lehívta a pályáról a játékosait, Alexandru Tudor játékvezető pedig félbeszakította az összecsapást. Ezzel azonban még nem ért véget a botrányos jelenetek sora: az öltözőbe való bevonuláskor beszámolók szerint egy U-melegítős ember – egyes források szerint a hazaiak egyik masszőre – hátba támadta Cadút, aminek újabb csetepaté lett a következménye.
„Az ujját mutogatta a szurkolóink felé, kigúnyolt, hergelt minket – mondta Bornescu az esetről. – Rosszul tettem, hogy utána mentem, de nem kellett volna azokat a szavakat hozzám vágnia. Megfenyegetett, és azt mondta, kicsinál. Emiatt lettem ideges. Odarohantam hozzá, és azt mondtam, hogy menjünk le a pályáról, és verekedjünk az öltözőben. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt nem én teszem meg, akkor a szurkolóink jönnek be a pályára.”
Claudiu Niculescu, a hazaiak edzője szerint szándékos provokáció történt. „Cadú azért jött ide, hogy kinyírjon minket. A szurkolótáborunk elé rohant, és a címert csókolgatta. Ez az egész hihetetlen!”
Ezzel szemben Iuliu Muresan, a CFR elnöke szerint csapata vétlen a mérkőzés félbeszakadásában. „Cadú nem csinált semmit! Csak megcsókolta a címert az U-drukkerek előtt, ez nem ok arra, ami a folytatásban történt!”
A romániai futballbotrány a lehető legrosszabbkor jött, hiszen ma este éppen az ország fővárosában, Bukarestben rendezik az Európa-liga döntőjét, az Atlético Madrid–Athletic Bilbao mérkőzést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 19. 07:33, szerda | Sport
Nemzetek Ligája - Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai találkozóra
Minden jegy elfogyott, így telt ház előtt fogadja a magyar labdarúgó-válogatott márciusban a török csapatot a Nemzetek Ligája-osztályozó hazai mérkőzésén a Puskás Arénában.
2025. Február 17. 09:06, hétfő | Sport
Böde vezérletével nyert a Paks az Üllői úton
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a Ferencváros 2–0-ra kikapott odahaza a Pakstól.
2025. Február 15. 08:25, szombat | Sport
Európa-liga - Sallai: nem örülhetek a gólomnak
2025. Február 14. 07:33, péntek | Sport
Európa-liga - Minimális előnnyel utazhat a Ferencváros Plzenbe
A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, csütörtökön.