Hírek
2012. Február 07. 13:00, kedd |
Helyi
Forrás: hírszerkesztőnk
Büszkén viselhetik a szalagot a sásdi középiskola végzősei
Három osztály negyvennyolc végzős diákjának ruhájára kerültek fel a megkülönböztető szalagok a Sásdi Vendéglátóipari Szakképző Iskola február 3-i szalagavatóján, melyet először rendeztek a közösségi házban.
A végzős osztályok bevonulását és a Himnuszt követően Gáspár Andrea igazgató ünnepi beszédéből kiderült, a megszokott kettő helyett azért búcsúzik idén három osztály, mivel a szakképzés rendszerének folyamatos változása úgy hozta, hogy egyszerre érnek tanulmányaik végére az utolsó három éves és az első két éves képzésben részesülő szakképzőseik. A szorgalmas tanulásra, a közös szórakozásra és a középiskolai tanulmányok utolsó szakaszát jelképező szalag büszke viselésére biztató intézményvezető beszéde végén arra kérte a végzősöket, szívleljék meg Verseghy Ferenc szavait: „Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek, / Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét. / Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek, / Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát.”
Az összekötő szöveggel többször jelentkező Ludwig Martin tizenegyedikes diák felkonferálásában ezután a végzősök nevében Veszi Viktória és Kis Bianka búcsúzott hangulatos és a jövőre ballagókat biztató beszéddel.
Majd Szabolcsi Erzsébet Forrás legyél című versét az iskolai ünnepségek gyakori szereplői - hírszerkesztőnk el is gondolkodott, vajon ki váltja majd őket ezen a poszton -, Laufer Kitti, Kalányos Nikoletta, Törgyéki Mónika, Kleri Dzsenifer és Veszi Viktória 12/A osztályos tanulók előadásában hallgatta meg a közönség.
Az ünnepelteket a 11. évfolyamosok képviseletében köszöntő Selindi Csilla kívánt a fiatalabb diáktársai nevében kitartást és sok szerencsét életük előttük álló, minden bizonnyal akadályokkal teli részéhez.
A magvas gondolatokat közvetítő szavakat ünnepélyes cselekedetek váltották. Az igazgatónő a már többször emlegetett szalagot előbb az osztályfőnököknek - Szente Kornéliának, Káló Szabolcsnak és Horváth Miklósnak - tűzte fel, akik ezután a tanítványaikkal tettek hasonlóképpen, miközben azok nevei egyenként hangzottak el.
Az ünnepély kötetlenebb része a végzősök bemutatóival vette kezdetét. A 13/B osztály vetített életképeit a 12/A-sok rövid, az iskolai hétköznapokat bemutató paródiája és képes villanások saját iskolai „pályafutásukból”, majd a 13/B-sek meglepetés ajándéka, egy angolkeringő követte.
A Hungária „Csavard fel a szőnyeget”-je és az általa inspirált stílszerű tettek készítették elő a terepet az időközben estébe fordult délután sztárvendégének, a pécsi Sons of God breakdance csapatnak. Az utcatáncos négyes látványos bemutatójával zárult a Sásdi Vendéglátóipari Szakképző Iskola szalagavató ünnepélye.
Azonban a szalagosok, osztályfőnökeik és tanáraik azért „nem menekülhettek meg” egy jó hangulatú igazgatói pohárköszöntőtől és közös pezsgős koccintástól, amely a szomszédos tankonyhán várt rájuk.
Képgalériánkra is kíváncsi? Megnyithatja a hírünk címsora alatti "kapcsolódó galéria" hivatkozásra vagy a lenti képre kattintva.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 11:33, kedd | Helyi
Veszettség elleni eboltást tartanak Dombóváron
Dombóváron az ebek 2026. évi veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban történik:
2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi
Városnapi ünnepi gála Dombóváron
Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.
2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi
Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon
A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.
2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi
Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya
Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,














