Hírek
2013. November 22. 08:18, péntek |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: Cserveni Gábor
El kell végeznie Dombóvárnak az egykori Korona szálló állagmegóvását

A dombóvári önkormányzatnak bírósági határozat szerint is el kell végeznie a legszükségesebb állagmegóvást az egykori Korona Szálló műemlék épületén.
Erről az önkormányzat honlapján közzétett tájékoztatóban Szabó Loránd, a város független polgármestere számol be.
Az állagmegóvást még 2012-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) írta elő a város számára, amelyet a Tolna Megyei Kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztálya is megerősített. E szerint a tulajdonos önkormányzatnak megtámasztással azonnal biztosítania kell az épület északi végfalának és más teherhordó szerkezeteinek állagát, 90 napon belül pedig a teljes állagmegóvást el kell végeznie.
Az önkormányzat a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérte a végzés felülvizsgálatát, amelyet a bíróság elutasított - olvasható a város képviselő-testülete számára készült előterjesztésben.
Az 1810 körül épült, klasszicista stílusú, kétszintes épület helyreállítása 2011 óta húzódik, a KÖH már akkor kritikusnak minősítette az állapotát.
Az Eszterházy-család egykori uradalmi épülete, amely a második világháború kezdetéig működött szállóként, 1963-ig állt műemléki védelem alatt, majd 2006-ban került fel ismét a védett épületek listájára. 1954 és 1979 között a város művelődési házának adott otthont, azóta kihasználatlanul áll.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.
2025. Október 22. 08:20, szerda | Helyi
A dombóvári tűzoltók csapata első helyen végzett a lépcsőfutó versenyen
Nagy Kornél, a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja idén első alkalommal nyerte meg „abszolút kategóriában” a lépcsőfutó bajnokságot összetettben, továbbá sorozatban harmadszor lett „Lépcsőfutó Magyar Bajnok".
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.