Hírek
2013. Március 19. 16:34, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy volt dombóvári igazgatót

Három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a dombóvári szakképző iskola korábbi igazgatóját - közölte a főkapitányság bűnügyi osztálya az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a Herczeg Esterházy Miklós Szakképző Iskolában 2009-ben három tanuló szabálytalan körülmények között jutott bizonyítványhoz. A nyomozást vádemelési javaslattal zárták le.
Az egyik tanuló Kiss Béla dombóvári MSZP-s képviselő volt, aki az eljárás kezdetén az MTI-nek azt mondta, hogy felnőttképzésben vett részt, és egyéni tanrendet kapott az intézménytől, amire "más szabályok vonatkoznak, mint a nappali oktatásra". A nyomozóhatóság a tanulókat nem gyanúsítja bűncselekménnyel.
Az iskola akkori igazgatóját, Vida Jánost szintén tanulmányok fiktív igazolása miatt 2011-ben hivatali visszaéléssel és közokirat-hamisítással vádolta a Tolna Megyei Főügyészség. A Szekszárdi Törvényszék felmentő ítélete után a Pécsi Ítélőtábla másodfokon megállapította a hivatali visszaélés elkövetését, és két-két év próbára bocsátotta a 2010-ben nyugdíjba vonult intézményvezetőt, valamint helyettesét. A vádlottak fellebbezése után a Kúria - a sajtótitkárság tájékoztatása szerint - 2013. február 14-én jogerősen megrovásban részesítette a két volt iskolai vezetőt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 13:19, hétfő | Helyi
Trükkös online tűzifa árusok
Tolna vármegyében az elmúlt időszakban több tűzifa árusítással kapcsolatos csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre.
2025. Szeptember 05. 09:17, péntek | Helyi
Ingyenes koncertélmény Dombóváron
Szerencsekoncert Dombóváron 09.06-án 18 órakor a Hunyadi téren, ahol fellép Nyári Aliz, a Cozombolis Trió és Erox Martini.
2025. Szeptember 04. 09:55, csütörtök | Helyi
Nyár végi kiárusítás a LET'S DO IT Bálint Barkácsáruházban!
Az akció szeptember 5–20-ig tart.
2025. Szeptember 03. 14:00, szerda | Helyi
Elismerések a közösség szolgálatáért!
Augusztus 30-án a XXIII. Tolna Vármegyei Polgárőr Találkozón a Dombóvári Polgárőr Egyesület két tagját, Móricz Daniella Olíviát és Tóth Tamást is elismerték a közösségért végzett áldozatos munkájukért.