Hírek
2019. November 27. 17:11, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Ingyenes felvételi felkészítő program indul
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.
Kifejtette: 2020-ban változnak a felvételi követelmények, és az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a jövőben, egy tárgyból kötelező lesz letenni. A kormány célja az volt 2014-ben, amikor a felvételi szabályokat módosította, hogy a fiatalok minél felkészültebben kerüljenek be az egyetemekre - hangsúlyozta.
Kiemelte: az a tapasztalat, amelyet felmérések is alátámasztanak, hogy a felsőoktatásba emelt szintű érettségivel belépő hallgatók sikeresebbek tanulmányaik során, illetve kevésbé morzsolódnak le. Egy ilyen módosítás ugyanakkor felelősséggel is jár - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a köznevelési intézményekben a tanulók felkészítése már az új szabályoknak megfelelően zajlott.
Ugyanakkor a tárca érzékelte, hogy van egy olyan jelentkezői kör, amely már "nincs a rendszerben", mert több éve érettségizett. Úgy számolnak, hogy a programon keresztül több ezer diáknak tudnak majd segíteni a felkészülésben - jelezte az államtitkár.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: délután szervezik a programokat, amelyeket olyan pedagógusok tartanak, akik a középiskolásokat is felkészítik az emelt szintű érettségire.
Mintegy 50-60 intézmény indít várhatóan ilyen tanfolyamot, a jelentkezők számától függően.
A programra minden nagykorú, cselekvőképes, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező, gimnáziumi érettségit december 31. előtt szerzett magyar állampolgár jelentkezhet, aki emelt szintű érettségi szeretne tenni a 2020 május-júniusi vizsgaidőszakban.
Minden megyében szerveznek emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angolból, németből, fizikából, biológiából, kémiából vagy földrajzból.
A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak. A csoportok minimális létszáma 8 fő, ha ezt nem éri el a jelentkezők száma, akkor a szervező intézmény és fenntartó dönti el, hogy elindítják-e a felkészítőt.
Jelentkezni a név, választott tárgy és a település megadásával 2019. december 3. és 2020. január 10. között lehet a http:/kk.gov.hu oldalon található elérhetőségeken.
A részvétel ingyenes, de a jelentkezőnek írásban vállalnia kell, hogy az általa előzetesen megjelölt felkészítőn részt vesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
2026. Január 15. 07:27, csütörtök | Belföld
Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök
A \"brüsszeli háborús terv\" finanszírozása elleni petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.

