Hírek
2025. Február 24. 08:35, hétfő | Helyi
Jogsi nélkül, ittasan vitte el más autóját a dombóvári férfi
Anyagi káros baleset történt február 20-án Dombóváron. Egy autós balra kanyarodása során nekiütközött egy szabályosan közlekedőnek.
Mindkét járműben anyagi kár keletkezett. Az intézkedő egyenruhások megállapították, hogy a baleset okozója egy 35 éves helyi férfi. Mint elmondta, vezetői engedéllyel nem rendelkezik, KRESZ vizsgát soha nem tett. Az autót a tulajdonosa tudta nélkül használta. A parkolóból hozta el, mivel az ajtaja nem volt bezárva, az indítókulcs pedig az ülésen volt.
Nagyjából 65 métert haladt az engedély nélkül elhozott autóval, amikor megtörtént a baleset. A bajt csak tetézte, hogy a szonda is pozitív értéket jelzett. A mért eredmény alapján az ittas vezetés, valamint jármű önkényes elvétele miatt büntetőeljárás indult a sofőrrel szemben, akit először előállítottak mintavételre, majd az engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt őrizetbe vették.
Mucsiban egy helyi autóst igazoltattak az egyenruhások, a szonda nála is pozitív értéket jelzett. A 19 éves férfi ráadásul vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, ellene mindkét cselekménye miatt büntetőeljárás indult.
A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a szabályokat tartsák be!
A gépjármű tulajdonosok közterületen leparkolt járműveik indítókulcsát ne hagyják az utastérben, az ajtókat pedig zárják be!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.
2026. Április 23. 17:11, csütörtök | Helyi
Újabb környezetszennyezés a Kaposon, pusztulnak a halak
Aki bármilyen információval rendelkezik a szennyezéssel vagy annak forrásával kapcsolatban, kérjük keresse fel a Dombóvári Városi Horgászegyesület Vezetőségét vagy a helyi rendőrkapitányságot!
2026. Április 23. 10:06, csütörtök | Helyi
Tűzeset volt egy dombóvári lakóháznál
Kigyulladt egy lakóház tetőszerkezete szerda délután Dombóváron, a Móricz Zsigmond utcában.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

