Hírek
2013. Április 10. 08:15, szerda |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
Múzeumi ÉlményMűhely – mesterképzősök dombóvári terepgyakorlaton
Az ELTE PPK Neveléselméleti Tanszékén immár második éve külsős óraadó a Dombóvári Helytörténeti Múzeum vezetője, dr. Kriston Vízi József.
Ezúttal a nappalis mesterképzésen részt vevő első évfolyamosok egy csoportja tett látogatást a kultúraközvetítő szakember által gondozott örökség-gyűjteménybe.
Rövid városnézés után először az országban egyedül álló módon, az Önkormányzat támogatásával, civil keretek között működtetett intézmény sajátosságaival ismerkedtek a Dr. Trencsényi László tanszékvezető által érkezett ifjú tanárjelöltek.
Ezután a máris nagy sikernek örvendő számítástechnika történeti kiállítás „dombóvári spirituszát” jelentő, annak idején országos elismerést nyert eszközöket mutatta be azok egyik fejlesztő mérnöke, Szűcs László.
Múzeum, oktatás, színvonalas és játékos szabadidő töltés, közös művelődés volt ezután terítéken, melyhez élvezetes példákkal a téma egyik autentikus szakembere, az ún. ÉlményMűhely Iskola Program regionális mozgatója, Dr. Stettner Eleonóra szolgált. A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara Matematika és Fizikai Tanszékének vezetője vetített képes összefoglalót adott a matematika és művészet összefüggéseit kereső és népszerűsítő nemzetközi program dél-dunántúli és dombóvári eseményeiről, majd a Móra Iskola aulájában közös játékos-logikai építő munkára hívta az érdeklődőket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 09:00, csütörtök | Helyi
Május 5-én újból Makita roadshow lesz Dombóváron
Nyereményjátékkal, műszaki tanácsadással, kedvezményekkel várják a vásárlókat és érdeklődőket május 5-én, a Makita nyílt napon a dombóvári Lets Doit Bálint Barkácsáruházban!
2026. Április 29. 12:00, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Április 28. 11:32, kedd | Helyi
Emberölés Döbröközön
Egy 57 éves helyi nő holttestét találták meg egy ház udvarán található kútban.
2026. Április 26. 09:00, vasárnap | Helyi
Így néz ki ma a menza: kóstolóval és edukatív előadással érkezett az Eatrend Suliprogram Dombóvárra
Több mint 100 diák vett részt az Eatrend Magyarország Suliprogramján április 22-én Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikumban.





