Hírek
2019. Augusztus 29. 08:57, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Szűz Mária életútját mutatja be a képsorozat

Augusztus 15-én az újdombóvári Nagyboldogasszony templom felszentelésének 85. évfordulója tiszteletére nyílt festménykiállítása Orbánné Zsoldos Annának a Kertvárosi Közösségi Házban.
A városban nevelkedett és onnan elszármazott művésztanár Szűz Máriának az életútját mutatja be képein. A „Patrónánk: Ég és Föld királynője” címet viselő tárlat megnyitóján Gáspár Boldizsár kántor orgonált és énekelt, Takács Istvánné helytörténész pedig arról beszélt, hogy „igazi egyedi gyöngysort” láthatnak az érdeklődők Magyarország védőszentjéről.
- Az apokrif irodalmat tanulmányozva számos Szűz Máriáról szóló történetet, legendát olvastam el - mondta Orbánné Zsoldos Anna. - A saját elképzelésem szerint alakítottam ki a róla készített képsorozatomat. Nagyon figyeltem a megfelelő színek és a szimbólumok használatára, ezekkel megpróbáltam a régi mesterek hagyományait folytatni a hitelesség érdekében.
A festmények között Magyarfalviné Haszonics Krisztina kalauzolta végig a szépszámú közönséget és méltatta az alkotó munkásságát.
A kiállítás megnyitója után imaóra és ünnepi szentmise következett az újdombóvári római katolikus templomban, ahol az azt megálmodó építész - dr. Fábián Gáspár - unokái is jelen voltak és meséltek a számos hazai egyházi ingatlant megtervező nagyapjukról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 00:00, csütörtök | Helyi
A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata
0% THM 6, 10, 20 hónapra!
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.