Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2024. Január 21. 09:52, vasárnap | Kék hírek
Forrás: Ügyészség

Vak nőt fosztott ki – videóval

Vak nőt fosztott ki – videóval

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű 27 éves férfival szemben, aki pár hónappal ezelőtt, egy budapesti bevásárlóközpontban, a segítségnyújtás látszatát keltve fosztott ki egy vak nőt.

A vádirat szerint a vádlott 2023. október 27-én késő délután, egy VI. kerületi bevásárlóközpontban megszólított egy vak nőt, és megkérdezte, hogy segíthet-e neki valamiben. A sértett elmondta, hogy a laptopját szeretné feltölteni, ezért töltőállomást keres, a férfi pedig felajánlotta a segítségét.

A vádlott ezután a bevásárlóközpont étterem részéhez kísérte a nőt, aki letette a táskáját egy székre, majd elővette a laptopját, amelyet tölteni szeretett volna. A vádlott ekkor a nyitott táskából – kihasználva a sértett bűncselekmény elhárítására képtelen állapotát – kivette a sértett mintegy 50.000 forint értékű mobiltelefonját, majd azzal együtt távozott a helyszínről.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az elkövetőt, mint többszörös visszaesőt, kifosztás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van.

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen az látható, ahogyan a vádlott az étterem részhez kíséri a sértettet, majd azt a látszatot kelti, hogy segít a laptopot töltőre tenni. Ezalatt veszi ki a táskából a sértett telefonját, majd elhagyja a helyszínt.

Címkék: ügyészségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.