Hírek
2019. Március 25. 08:12, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Vandalizmus a Kis Polgárok Parkjában

A Konda-patak völgyébe takarítani érkező helybeli közmunkásokat elkeserítő látvány - 20 kettétört, vagy gyökerestől kitépett és szétdobált facsemete - fogadta március 20-án reggel.
A település önkormányzatának kezdeményezésére 12 éve minden esztendőben ültetnek facsemetéket a település „zöld tüdejének” számító Konda-patak mentén lévő területre azok a dombóvári szülők, akiknek gyermeke születik. Tavaly ősszel a Róka-völgybe 69 fát telepítettek az anyukák és az apukák. Azok közül húszat rongált meg egy, vagy több vandál: a csemeték egy része kettétörve, a többi pedig a földből gyökerestől kitépve hevert szanaszét. Az a tábla pedig eltűnt, melyen az újszülöttek neve volt olvasható.
A közmunkások főnökei azonnal értesítették a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatalt, ahonnan a városgondok szállt ki a helyszínre.
- Mintegy 300.000-350.000 forint kár keletkezett - mondta a szemlét követően Szabotin Gábor. - Ez az összeg csak a tönkretett növényeknek az ára, ebben nincsen benne a szülőknek a munkája, illetve az önkormányzatnak az a pénze, amit a terület ültetésre való előkészítésére és az információs tábla kivitelezésre fordított.
Az önkormányzat ismeretlen tettes ellen feljelentést tett természetkárosítás és rongálás miatt a rendőrségen, valamint várja azok jelentkezését, akik bármilyen információval rendelkeznek a vandál tettről.
A gyökerestől kitépett fákat gyorsan visszaültették a földbe reménykedve abban, hogy közülük néhány még megered. A széttört csemetéket hamarosan pótolni fogják.
A barbár cselekedetet mélységesen elítélő Szabó Loránd polgármester „Ott leszek!” címmel a város hivatalos facebook-oldalán - a Természetesen Dombóváron - felhívást intézett a város jóérzésű lakóihoz. Arra kéri őket, hogy március 28-án 17 órára jöjjenek el a Róka-völgyhöz, ami a Szállásréti-tó és a Shell üzemanyagtöltő állomás között félúton található. A természetvédelmi területen lévő Kis Polgárok Parkjába érkezők segíthetnek az új facsemeték elültetésben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi
Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói
Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.
2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi
Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban
Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.
2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi
Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn
Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.