Hírek
2024. Július 17. 11:45, szerda | Helyi
Az extrém balesetek napja volt
A nyári hőségben a vármegye útjain július 16-án egyetlen nap alatt nyolc baleset is történt. Négy esetben sérüléssel végződtek az ütközések. Mindegyik alkalommal kétkerekűek vezetői voltak érintettek.
A nyár egyik legmelegebb napja talán az extrém balesetektől is elhíresül.
Az egyik ilyen eset Dombóváron történt. Egy elektromos roller vezetője egy 21 éves döbröközi férfi, aki szabálytalanul még utast is szállított, a Tóth Ede utcában kihelyezett STOP tábla jelzését figyelmen kívül hagyta, és megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe. A védett úton éppen egy menetrend szerint közlekedő autóbusz haladt, melynek vezetője észlelte a rollerest, azonban nem tudta elkerülni az ütközést. Az e-roller utasai lefejelték a busz első ajtaja melletti oldalsó szélvédőt, és el is estek. A roller 15 éves döbröközi utasa súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, sofőrje pedig könnyebben megsérült.

Az e-rollerrel közlekedők semmilyen védőfelszerelést nem viseltek, és a járműre kötelező biztosítást sem kötöttek. Az új szabályozás szerint, mely éppen július 16-án lépett hatályba, kötelező a felelősségbiztosítás az ilyen járművekre is.
A jogszabály szerint 14 km/h tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerekre biztosítást kell kötni, 25 km/h tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyikre.
A fent leírthoz hasonló balesetek elkerülése érdekében, ha e-rollerrel közlekednek, úgy válasszák meg sebességüket, hogy a váratlan helyzetekben is biztonságosan meg tudjanak állni! Használjanak védőeszközöket – bukósisakot, térd- és könyökvédőt – a súlyosabb kimenetelű balesetek megelőzése érdekében!
A nap legextrémebb balesetéért harcolhatott az az ittas kerékpáros, aki Dunaföldváron nem sokkal este fél tíz előtt áttért a szemközti oldalra, ahol nekiütközött egy neki szemben szabályosa közlekedő biciklisnek. A vétlen kerékpáros könnyebben, az ittasan bicikliző férfi súlyosan sérült meg.

Egy másik extrém baleset Bonyhád térségében történt. Egy motoros közlekedett a 6535-ös úton Tevel felé kedden dél körül. A kétkerekű vezetője utolért egy bálákat szállító traktort. A mezőgazdasági vontató vezetője balra indexelt, és már megkezdte a kanyarodási manővert, melyet a motoros későn észlelt. A kétkerekű vezetője fékezett, de az ütközést elkerülni nem tudta, és a mezőgazdasági vontató bal oldalának ütközött. A balesetben a motoros súlyosan megsérült.

A negyedik sérüléses balesetben szintén egy kerékpáros volt érintett. Szekszárdon a Béri Balogh Ádám utca és a Szentgyörgyi Albert utca kereszteződésében ütközött érintőlegesen egy autós és egy kerékpáros. A balesetben a kétkerekű vezetője könnyebben sérült meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 12. 09:00, szerda | Helyi
Őri Nándor a harmadik dombóvári származású díszpolgár Göllében
Gölle Község Önkormányzata elfogadta Bodó Imre elnök és Banda Zoltán alpolgármester felterjesztését és Őri Nándort szavazták meg a község legújabb díszpolgárának. A cikk végén videó látható a téglakészítés módjáról.
2025. November 11. 08:36, kedd | Helyi
Karbantartás miatt tervezett áramszünet lesz Dombóváron 2025. november 12-13-14-én.
Karbantartás miatt 2025. november 12-13-14-én az alábbi utcákban lesz áramszünet Dombóváron az E.ON tájékoztatása szerint:
2025. November 10. 16:27, hétfő | Helyi
Az V. Vármegyei Vadászest vendége volt Bodó Imre
November 6-án a Tolna Vármegyei Vadászkamara vendége volt Bodó Imre múzeumalapító, helytörténész, aki a 125 éve született és 55 éve elhunyt Fekete István íróra emlékezve tartott előadást a mintegy 40 vadásznak.
2025. November 09. 00:00, vasárnap | Helyi
Rácsok mögött a dombóvári drogdíler
A 38 éves férfi csaknem két éve árulta rendszeresen a drogot a városban. A házkutatás során készült videó a cikk végén található linkre kattintva tekinthető meg.

