Hírek
2013. Szeptember 04. 08:53, szerda |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
A Kaposszekcsői Általános Iskolában is megszólalt a csengő
2013. szeptember 2-án a Kaposszekcsői Általános Iskolában is megszólalt a csengő, jelezve, elkezdődött az új tanév.
A Sportcsarnokban gyülekeztek az iskola tanárai, tanulói, a szülők és a vendégek. Külön izgalommal érkeztek az elsősök. Ők lesznek 25 fővel az iskola legnagyobb létszámú osztálya.
A 6. osztályosok és osztályfőnökük Pittinoné Kutas Erika nagyszerű műsorral hangolta a közönséget az új tanévre. Kicsit humorosan, kicsit szomorkása búcsúztak a nyártól, köszöntötték az őszt. Azok az első osztályosok, akik a kaposszekcsői óvodába jártak, (azért ők, mert együtt tudtak felkészülni) verses-zenés összeállításban mutatták be, hogyan készültek ők az iskolára.
A műsor végén a tanulók egy-egy szál virággal köszöntötték a meghívott vendégeket, tanáraikat és az iskola dolgozóit.
Ezután Fazekas Gáspár igazgató lépett a mikrofon élé. Szólt az eljövendő tanév feladatairól, az iskolát ért változásokról. Bemutatta a tantestületbe frissen került nevelőket.
A sok és hasznos információ után az iskolazászlót követve a tanulók elvonultak osztályaikba és ténylegesen megkezdődött a 2013/14-es tanév.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 15. 20:00, vasárnap | Helyi
A pénz boldogít?! - interaktív előadás Dombóváron
Valóban boldogít a pénz? Keressük a választ március 20-án 18 órakor a Dombóvári Művelődési Ház pinceszínházában!
2026. Március 11. 13:52, szerda | Helyi
Városi megemlékezés lesz március 15-én Dombóváron
Emlékezzünk együtt a hősökre március 15-én 9.30-kor a dombóvári Szigeterdőben a Kossuth-Szoborcsoportnál. Ezt követően 10.30-kor ünnepi szentmise a Jézus Szíve Katolikus templomban.













