Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Június 15. 08:10, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A magyarok pénzpótlékként vásároltak aranyat

A magyarok pénzpótlékként vásároltak aranyat

A cégek éves eredményei alapján a hazai piacon 2011-ben a fizikai arany iránti érdeklődés legalább 200 százalékkal nőtt; ezzel a forgalom év végére meghaladhatta a 45 milliárd forintot.

Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. szakértője szerint ez nagyrészt két jelentős felfutásnak volt köszönhető, melyek augusztusban, illetve év végén olyan mértékben kiapasztották a készleteket, hogy a fizikai és a csak értékpapír formájában létező arany árfolyama élesen elvált egymástól.

A tavalyi év továbbra is azt mutatja, hogy a nemzetközi piacon megszokott biztonsági tartalékképzéssel és portfólió-diverzifikálással szemben a hazai befektető piaci pánik idején vásárol, és jellemzően kis kiszerelésben, pénzhelyettesítőként tart fizikai aranyat. A kereslet tavalyi megugrása azonban annak is köszönhető, hogy a piacon új, aranyat először vásároló befektetők is megjelentek. A három legnagyobb nemesfém-kereskedő együttes piaci részesedése 2011-ben elérte a 40 százalékot.

2011 dinamikus év volt a magyar aranypiacon, melynek során két nagy felfutás volt tapasztalható. Az egyik augusztusban történt, amikor az amerikai államadósság leminősítése világméretű bizonytalanságot okozott, így a befektetők a biztonságot keresve tömegesen fektettek aranyba. A következő hajrá november-decemberben következett, amikor a magyar piaci bizonytalanságok a hazai lakosságot fordították a befektetési arany felé. „Ezekben az időszakokban a fizikai és a papíralapú alany árfolyama egyértelműen elvált egymástól: azt az aranyat, amit rögtön el lehetett vinni, drágábban lehetett eladni, mint azt, amely csak számlaként létezett, vagy nem volt mögötte fizikai áru” – mutat rá Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. – „Az augusztusi időszakban olyannyira felpezsdült a nemzetközi piac, hogy a beszerzési forrásokat sem lehetett elérni, így akinek volt készleten befektetési aranya, megemelt áron tudta kiárusítani.”

A hazai piacon a fizikai arany iránti érdeklődés 2011-ben becslések szerint több mint 200 százalékkal nőtt, így a forgalom év végére meghaladta a 45 milliárd forintot. A világban a teljes lakossági megtakarítás átlagosan mintegy 0,8 százaléka fizikai arany; a szakértők feltételezése szerint a tavalyi éves forgalmat tekintve ez Magyarországon sincs másképpen. A teljes piaci bevételből a közzétett eredmények szerint a Conclude Zrt. részesedése 7,5 milliárd forint volt, míg a Magyar Aranypiac Kft. 5,6, a Solar Capital Gold Zrt. pedig 1,9 milliárd forint árbevételt ért el – bár a Solar év közben átalakult, így ez az összeg csak az utolsó, legerősebb negyedévet takarja. 2011-ben a piacon a három nagy szereplő részesedése vélhetően elérte a 40 százalékot.

„A magyar befektetőkre tavaly is az volt a jellemző, hogy pánikszerűen, az árfolyam csúcsának közelében fektettek be, így az arany a világ fejlettebb régióiban betöltött biztonsági tartalékképző, illetve portfólió-diverzifikáló szerepét nálunk egyelőre nem képes hatékonyan eljátszani. Magyarországon jellemzően akkor vesznek aranyat a megtakarítók, amikor félelem uralkodik el a piacon” – elemzi a hazai helyzetet Juhász Gergely. – „Igaz, a befektetői magatartásban ezúttal némi elmozdulás is bekövetkezett: a befektetők az árfolyamcsúcsokat követően is megtartották a fizikai aranyat, és csak idén március-áprilisban kezdték eladni.”

A Conclude tapasztalatai szerint, a tavalyi nagy rohamok alkalmával a bankból kivett 1-2 millió forintos betétek összegétől kezdve a 100 milliós nagyságrendig történtek fizikaiarany-eladások, köztük számos esetben olyan befektetőknek, akik korábban nem éltek ezzel a befektetési lehetőséggel. Azt, hogy az aranyat valóban pénzhelyettesítő gyanánt vették, mi sem mutatja jobban, mint hogy sokan kifejezetten a kis kiszerelést keresték. Volt, aki több száz darab 5 grammos lapkát vett, de felfutott az aranyérmék iránti kereslet is. Mivel a hazai piacon a stabil szereplők árai között nem volt nagy különbség, az ügyfelek többsége személyes ajánlás alapján választott az aranykereskedők között.

A szakértők szerint azonban a tavalyi év tapasztalatai és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél tett bejelentések azt is világosan megmutatják, hogy a felfelé törő piacon a cégek magatartására is fokozottabban oda kell figyelni: a felfutást kihasználva számos olyan szereplő jelent meg, amelyek a piaci ár alá ígérve szereztek maguknak vevőket, majd pedig határozatlan ideig késtek a szállítással, elbizonytalanítva a teljes piac ügyfeleit. Ezzel szemben, a visszajelzések alapján a befektetők tavaly is azt a kereskedőt tekintették megbízhatónak és keresnék fel újra, aki nemcsak eladja az aranyat, hanem befektetési tanácsot is ad, felhívja a figyelmet az árfolyam várható alakulására és segíti ügyfeleit a megfelelő portfólió kialakításában.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.