Hírek
2020. Január 28. 10:04, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Az áldozattá válás elkerülhető

A Dombóvári Ózon Asztma Egyesület tagjainak tartottak bűnmegelőzési előadást.
Tóth Szilvia rendőr főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere 2020. január 21-én a délutáni órákban egy helyi civilszervezet tagjainak tartott bűnmegelőzési előadást. Munkatársunk ezúttal az unokázós csalások veszélyeire hívta fel a figyelmet. Az interaktív programon szó volt még arról is, hogy miről ismerhető fel, hogy igazi rendőrrel van dolguk. Az érdeklődők megnézhettek egy valódi – személyre kiadott, sorszámmal ellátott – rendőrigazolványt is.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet az unokázós csalásokkal kapcsolatban.
Napjainkban a nagyszülők általában távol élnek családjuktól, rokonaiktól. Jóhiszeműségüket és segítőkészségüket gyakran használják ki, ezért kiemelten veszélyeztetettek a különféle jogsértésekkel szemben. Az elkövetők elsősorban a család iránt érzett érzelmekre alapoznak, lelki nyomást gyakorolnak az idősekre. Általában unokának, közeli hozzátartozónak adják ki magukat, és például tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt, vagy más értéket csalnak ki áldozatukból. Jellemző, hogy telefonon keresik fel őket, és egyes esetekben hivatalos személynek is kiadhatják magukat.
• Ne bízzon meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg Önt!
• Próbálja meg kideríteni, hogy a családtag, hozzátartozó tényleg bajba került-e?
• Amennyiben hozzátartozóval, unokával kapcsolatban keresik, szakítsa meg a telefonhívást, és haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a megnevezett családtaggal, mert így tudja csak ellenőrizni a hívás valódiságát!
Az Országos Rendőr-főkapitányság – a témában kiadott – figyelemfelhívó kampányvideóját az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg.
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/fokuszban-az-idosek-0
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.
2025. Október 22. 08:20, szerda | Helyi
A dombóvári tűzoltók csapata első helyen végzett a lépcsőfutó versenyen
Nagy Kornél, a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja idén első alkalommal nyerte meg „abszolút kategóriában” a lépcsőfutó bajnokságot összetettben, továbbá sorozatban harmadszor lett „Lépcsőfutó Magyar Bajnok".
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.