Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2011. Február 27. 19:34, vasárnap | Helyi

Benkő Dániel volt a hangulatfelelős Vázsnokon – képgalériával

Benkő Dániel volt a hangulatfelelős Vázsnokon – képgalériával

A népszerű celeb és lantművész vezette a XI. Mátyásnapi Borverseny díjátadó ünnepségének műsorát február 26-án, a Sásd melletti Vázsnokon. Tudósításunkból többek között kiderül, hogyan viszonyul egymáshoz szerinte a zene és a

A Tokaj-hegyaljáéhoz hasonlítható mikroklímájú Vázsnok boraiból a helyiek emlékezete szerint Mátyás király asztalára is gyakran került annak idején, mivel a délről Buda felé tartó szállítóknak itt volt az egyik pihenőhelye. A szőlőhegyre vezető út kiépítése miatt a 90-es évek közepén alakult Vázsnoki Kiskerttulajdonosok Egyesülete és a község önkormányzata évről évre Mátyásnapkor rendez nagy érdeklődéssel kísért borversenyt. Az eredményhirdetést mindig igyekeznek színvonalas műsorral kísérni.

A helyi művelődési ház nagytermét szombaton délután négy órára megtöltő közönségnek először Koszorús Jenő tárogatózik Kiskároly János tangóharmónikás kísérete mellett. A színpadon utánuk Döme nevű spánielje kíséretében megjelenő Benkő Dánieltől megtudjuk, hogy valaha ő is tárogatózott, csak nem nagyon díjazta a kutyája. Viszont egy olyan igazi magyar hangszernek tartja, amelyet jól csak magyar ember tud megszólaltatni.

A lantművész Papp Magdolnának, a hegyen túli Felsőegerszeg polgármesterének adja át a szót. A hölgy köszöntőjében kiemeli, hogy a Baranyai-Hegyhát legrangosabb borversenyéről van szó, és utal a régi igazságra, hogy a szőlőnek nem úr kell, hanem szolga.

A celeb-műsorvezető ezután sásdi általános iskolásokat konferál fel, akik a Kodály Háry Jánosából egy bordalos részletet készülnek előadni, közben véletlenül diáknak nézi a Marci bácsinak beöltözött Lakatos Judit tanárnőt. Ezen aztán ő maga és a közönség is jót derül. A rövid jelenetet követően Benkő Dániel már arról beszél, hogyan hívták meg arra a Vázsnokra, amelyről korábban nem is hallott. Elárulja, hogy annyira megtetszett neki a hely, hogy hirtelen felindulásában írt egy Vázsnok-himnuszt. Az itt lakás-borozás-mulatás miatt érzett boldogságról szóló kis dalt gitárkísérettel adja elő a művész.

Egy helybéli fiatalember által nagy átéléssel előadott Petőfi-vers után már ismét Benkő Dánielt hallgatjuk. Közben Döme, a kutyája a színpad elejénél erősen bámul a tömegre. Erről a konferansziénak eszébe jut, hogy biztosan a rendezvény igazi főszereplőjét, a nőt keresi az eb. Ezért hát megoszt a közönséggel egy versikét, amelyet egy tévés sorozathoz fabrikált. Itt jegyzi meg, hogy két helyen szereti elővenni a hangszerét: templomban és borospincében. De ezen utóbbiban még inkább, mivel a teli hordók szinte együtt zenélnek vele. Úgy véli, a bor atomjai és molekulái rendeződnek, ha zenélünk neki. Ezután a vendég bemutatja azokat az ajándéktárgyakat – köztük saját festményét –, amelyet a legjobbnak talált borok készítőinek ajánlott fel. Benkő Dániel és Döme ezzel köszön el a közönségtől.

Képgalériánk elérhető az alábbi fotóra klikkelve. Tudósításunk a kép után folytatódik

A harmonikán előadott „Dal a turulmadárhoz” után az évről évre visszatérő zsűrielnök Bakonyi Antal, a Csányi Pincészet főborásza lép a színpadra. Csodálatát fejezi ki azért, hogy ilyen nagyszámú, összesen 166 iható borminta érkezett be annak ellenére, hogy a tavalyi év időjárása egyáltalán nem kedvezett a szőlőnek, és minden fajtából csupán fele-harmada a termés a korábbi években jellemzőnek. Örömét fejezi ki, hogy a verseny elindításakor jellemző bortermelői amatőrizmus mára a múlté. Különösen értékelendő – mint mondja –, hogy az összes leadott mintából csupán tizenkettőt nem tudott minősíteni a zsűri, és hogy a kékszőlőre különösen káros mostoha körülmények ellenére is 67 vörösbormintával neveztek a versenyzők. A többi minta között egyébként 88 fehér és 11 rosé volt.

Ekkor kerül sor az eredményhirdetésre. A zsűri összesen 64-64 bronz- és ezüstminősítéssel és 26 aranyéremmel díjazza a benevezett borok termelőit. Az év borásza összehasonlítás harmadik helyezettjeként a sásdi Szabó Jánost, másodikjaként a vázsnoki Meggyesi Gyulát, míg győzteseként a bakócai Házler Pincét jelentik be. Különdíjban részesül az összehasonlításban negyedik Máté János. Az év vázsnoki borásza cím elnyréséért Meggyesi Gyulának gratulál a zsűri.

A díjátadást kötetlen beszélgetés és borozgatás, majd vacsora követi. És biztosra vesszük, hogy van, aki már azt tervezgeti, milyen mintával is nevezzen be a 2012. évi Mátyásnapi Borversenyre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.