Hírek
2012. November 13. 05:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
BM: a rendőrség vizsgálja a kajászói gazdák akcióját
A kajászói gazdák akcióját az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálja, amely a megállapított törvénysértés mértékének megfelelően vagy saját hatáskörben eljárást kezdeményez, vagy feljelentést tesz az illetékes hatóságoknál - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-vel.
Vasárnap helyi gazdák az Őszi szántás elnevezésű akció keretében művelni kezdték az állami földbérleti pályázat keretében más által elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón, szerintük ugyanis Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a jogszabályokban előírtnál nagyobb aranykorona értékű állami földhöz jutott húsz évre.
A kormány hétfőn közölte, politikai indítékúnak, a jogállamiság normáival ellentétesnek és megtévesztő szándékúnak tartja a kajászói gazdák akcióját. A BM közleményében azt írta: a kajászói esetben a rendőrség jelen pillanatban a tényállási elemeket gyűjti össze és értékeli.
Mint kiemelték: a belügyminiszter a hivatalba lépésekor egyértelművé tette, "hogy az ország területén a hatályos törvényeknek megfelelő magatartást kell tanúsítania mindenkinek. Aki törvényt sért, az vallástól, felekezettől és párthovatartozástól függetlenül a hatályos törvények szankciójával kell, hogy szembenézzen".
Szabó Rebeka, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: pártjuk továbbra is támogatja a gazdákat, és nem fogja hagyni, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a "végtelenségig a családi gazdálkodók szemébe hazudjon".
Kiemelte: a gazdák egy korábbi akciójukkal egy időben levelet írtak Fazekas Sándornak, s az abban megfogalmazott kérdéseket az LMP is feltette a parlamentben, de a vidékfejlesztési miniszter válasz helyett csak "vádaskodott".
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 09:13, vasárnap | Kék hírek
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében, egy alsórendű úton
2026. Április 03. 12:00, péntek | Kék hírek
Letartóztatták a férfit, aki megölte a feleségét Győrben
A Győri Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megölte a feleségét Győrben szerda reggel - tudatta a járásbíróság döntését a Győri Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
2026. Március 30. 12:00, hétfő | Kék hírek
Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.
2026. Március 28. 10:22, szombat | Kék hírek
Ajánljon ön is helyszínt a 2026-os Speedmaratonhoz!
A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.

