Hírek
2011. Március 30. 21:21, szerda | Helyi
Csemetéket ültettek a csemeték tiszteletére - képgalériával
A dombóvári bölcsőde alatt elterülő Kis-polgárok Parkjában március 29-én délután már ötödszörre ültettek facsemetéket az újonnan született dombóváriak tiszteletére. A gyönyörű időben ezúttal harminckét új egyeddel gyarapodott
A Dombóvár Hetének rendezvényére összegyűlt kicsiket és nagyokat először Törekyné Nagy Zsuzsanna zenepedagógus szórakoztatta. Gyermekdalokból összeállított műsorával ért el nagy sikert a parkra kitűnő rálátást biztosító esőbeállónál.
A piknikhangulatú rendezvény az új ültetés céljára előkészített részen folytatódott. A vendégeket köszöntő polgármestertől megtudtuk, hogy amikor a Dombóvári Kis-polgárok Parkját életre hívó ötlet megfogalmazódott benne öt évvel ezelőtt, titkon remélte, hogy egyszer majd neki magának is lesz kinek a tiszteletére fát ültetnie. El is jött ez az alkalom, hiszen decemberben született meg kisfia, aki felesége, Barbara társaságában el is kísérte édesapját a rendezvényre. A poénnak szánt gyorsasági ültető-versenyre utaló mondata után Szabó Loránd röviden elmagyarázta, hogy mit is tegyen az ember, ha jót akar a földbe plántálandó ifjú oszlopos juharnak.
Az útmutatások meghallgatása után a férfiak kiválasztották a nekik szimpatikusnak tűnő ültetendőket és majdani helyeiket a parkban. Ezután nagy ásás vette kezdetét, a helyükre kerültek a facsemeték, és többen valami kis kabalát, cumit vagy névtáblát helyeztek az ágaikra. Az öntözés és a gödör visszatemetése után már csak az maradt hátra, hogy a számozott karókkal felkeressék a városháza munkatársait, akik feljegyezték, hogy az adott facsemete kinek a tiszteletére áll. Közben a polgármester még átnyújtotta azokat a tanúsítványokat, amelyeket a jelenlévő dombóvári kis-polgárok kaptak meg elsőként, és amelyek mostantól minden Dombóváron anyakönyvezett gyermeknek járnak majd. A jó hangulatú faültetés végén a Nők Dombóvárért Egyesület kínálta meg egy kis kuglóffal a résztvevőket.
Aki gyermekvállalás elé néz - köztük a városháza négy dolgozója, mint megtudtuk -, vagy ilyet tervezget, nem kell aggódnia amiatt, hogy betelt volna a park. Az illetékesek már elő is készítették a jövő évi területet. Ez tehát nem jelenthet akadályt.
A Szórakozó negyedben található képgalériánk a lenti képre kattintva megtekinthető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:24, péntek | Helyi
35 dombóvári sportoló kapott elismerést a Sportgálán
Második alkalommal ünnepelték Sportgála keretében a legkiválóbb dombóvári sportolókat.
2024. December 18. 09:55, szerda | Helyi
Megbízható agrár-szaktanácsadás már 20 éve Dombóváron
A Dél-Dunántúl Területi Szaktanácsadó Központja a gazdák szolgálatában.
2024. December 17. 08:20, kedd | Helyi
Egy aranylón csillogó ezüstérem és sok-sok atlétapalánta a régiós versenyen
A Dél-Dunántúli régió U10-es és U12-es korosztályának csapatversenye került megrendezésre a bonyhádi Atlétika Centrumban.
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.