Hírek
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
Az iratátadó ünnepségre a Dombóvári Városszépítő Egyesület ünnepi műsorának elején került sor november 27-én.

A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Vármegyei Levéltára őrizetében levő, Dombóvárt ábrázoló kataszteri térkép szépen kiállított, díszkeretbe foglalt részlete a Helytörténeti Gyűjteményben lesz megtekinthető.
Az NMI és a Magyar Nemzeti Levéltár közös programsorozatának célja, hogy emlékeztessék a településeket arra a hosszú útra, amelyen évszázadok óta járnak, másrészt megerősítést adjunk a régi korok példáján keresztül napjaink polgárainak.
„Az eredeti térkép mérete tekintélyes a maga 125×49 cm-es oldalhosszúságaival, így a reprodukció csak egy kisebb részletet, a városkataszteri képét ábrázolja. Az eredeti térkép a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Vármegyei Levéltára őrizetében van, ahol nyitvatartási időben minden érdeklődő megtekintheti, de a Hungaricana közgyűjteményi portálon online is elérhető. A kataszteri térkép Dombóvár mezővárost és a majdani Újdombóvár területét, valamint a környező földterületeket ábrázolja, készítője Ráits Márk, a megbízó pedig a birtokos, az Eszterházy család volt, erre utal a térkép kolofonjában a családi címer is. A színezett, latin, magyar és német feliratozású térképen az 1780. évi állapotokat láthatjuk.” - osztotta meg a fontos információkat Henker Henrietta segédlevéltáros az átadás alkalmával.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 16:02, péntek | Helyi
Egy helyen minden, ami felújítás
Akár egy kisebb felújítást, akár egy nagyobb építési munkát tervez, érdemes tapasztalt szakemberre bízni a kivitelezést.
2026. Július 02. 14:47, csütörtök | Helyi
Energiatárolókat telepítettek 5 településen, köztük Dombóváron is
Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai
2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi
Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség
Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.

