Hírek
2012. Június 24. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Egy hajótörés porcelánjai a zalakarosi fürdőben
Eddig egyedülálló "házasításként" a zalakarosi fürdőben nyílt meg a Zelnik István magángyűjteményéből válogatott Ca Mau - Egy hajótörés porcelánjai című kiállítás, amelynek Budapest után a zalai a második és egyben utolsó magyarországi állomása.
A szombati megnyitón Novák Ferenc, a város polgármestere úgy fogalmazott, hogy 27 millió látogatójával Zalakaros már rákerült a fürdővárosok térképére, de a település eddigi legjelentősebb kiállítása révén szeretnének a kultúra térképére is felkerülni.
Az 1723 és 1735 között Dél-Vietnámban elsüllyedt hajó rakománya csaknem 300 év után került a felszínre, s ebből a kollekcióból érkezett több száz darab Zalakarosra, Zelnik István jóvoltából. A polgármester mindezt azzal vonta párhuzamba, hogy a porcelántárgyak elkészültekor Zalakaros már túl volt a törökök dúlásán, s harmadszor néptelenedett el, de 51 házhellyel akkor indult el a fejlődése.
Burján Richárd, a tárlatnak otthont adó Gránit Gyógyfürdő vezérigazgatója ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy hiánypótló kiállítás a kínai porcelánok bemutatója, bár kétségkívül sajátos a helyszín mindehhez. Ilyen környezetben hasonlóval még nem próbálkoztak, de reményét fejezte ki, hogy a fürdő és a kiállítás kölcsönös lehetőséget kínál a látogatóknak.
Kuszinger Róbert, a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum főigazgatója arra utalt, hogy a magángyűjtemény tulajdonosának a birtokában lévő több tízezer műtárgy - többségében arany- és ezüstkincsek - nyilvános bemutatása alig öt éve indult el, s az első utazó kiállítás a hullámsírból felhozott kínai porcelánok tárlata. Utalt rá: a gyógyfürdő vezetőjével történt véletlen találkozásnak köszönhető, hogy a kiállítás második állomása Budapest után éppen Zalakaros lett, ahol szeptember közepéig lehet megtekinteni a több száz darabos kollekciót.
Azt már a kiállítás kurátora, Renner Zsuzsanna idézte fel, hogy a 18. században elsüllyedt kínai dzsunkáról származó kínai porcelánok Batáviába, a mai Dzsakartába tartottak, amikor a hajó fedélzetén tűz ütött ki, majd elsüllyedt. Mintegy 130 ezer darabból álló rakománya 1998-ig háborítatlanul hevert 36 méter mélyen. A felszínre hozott tárgyak jó része vietnámi múzeumokba került, a többit európai aukciós házak értékesítették, Zelnik István pedig mára a legteljesebb és legnagyobb magánkollekcióval rendelkezik belőle.
A páratlan gyűjtemény darabjai nemcsak a tárlókban láthatók, hanem egy imitált tengeri ásatás "helyszínén", valamint a falra és az esetleg megkopott felületű porcelánokra vetített mintákkal kiegészítve. Az európai megrendelésre készült tárgyak is megtekinthetők, többek között söröskorsók, kakaós- és kávéscsészék, tányérok, de ember- és állatfigurás szobrok is szerepelnek a bemutatón.
Zalakaros után a tervek szerint nemzetközi útra indul a tárlat, várhatóan Krakkóban, Zágrábban, Monacóban, Párizsban és Dubajban is bemutatkozik a Ca Mau tárgyak kollekciója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható

