Hírek
2013. Október 14. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr Főkapitányság, Fotó: www.hoxtonradio.com
Előzetesben a rablás gyanúsítottja

Rablással is gyanúsítják azt a fiatalkorú dombóvári fiút, akit tegnap
előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.
Veréssel fenyegetőzve próbált meg kerékpárja átadására kényszeríteni egy férfit Dombóvár egyik utcáján egy fiatalkorú fiú, 2013. október 9-én, este fél nyolc körül. Miután a tulajdonos a biciklit nem adta oda, a 17 éves támadó ököllel megütötte a férfit, majd elvitte a kerékpárt.
A Dombóvári Rendőrkapitányságra aznap este még egy hasonló bűncselekményről érkezett bejelentés. Annál az esetnél egy 16 éves fiút fenyegetett meg, és akarta elvenni tőle mobiltelefonját ugyanaz a fiatalember, aki a biciklit is elvitte. A sértettnek azonban sikerült visszaszereznie a mobilját és elfutott a helyszínről.
Az ügyelet által értesített rendőrök tíz percen belül elfogták a dombóvári gyanúsítottat, akit előállítottak, majd őrizetbe vettek.
A Dombóvári Rendőrkapitányság kezdeményezte előzetes letartóztatását, amelyet a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája 2013. október 11-én délután rendelt el.
Az ügyben rablás bűntett, valamint zsarolás bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.
2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi
Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő
A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.