Hírek
2012. Március 06. 07:15, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI
Előzetesben marad a nőgyógyász
![Előzetesben marad a nőgyógyász](/external/image_cache/e/8/a/e8a0a0426f27f4a9843a5871ab7025e1.jpg)
Újabb két hónappal meghosszabbította a Veszprémi Városi Bíróság annak a várpalotai orvosnak az előzetes letartóztatását, aki ellen a rendőrség magzatelhajtás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
A Veszprémi Törvényszék szóvivője hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
Dülkné Pintér Zsuzsanna elmondta, hogy a bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el. A szóvivő közlése szerint a bizonyítás nehezítése volt a súlyosabb ok a döntésnél, hiszen a nyomozás, a kihallgatások még tartanak.
Hozzátette: a következő két hónapban a bíróság vizsgálni fogja azt, hogy továbbra is szükséges-e fenntartani a kényszerintézkedést. A gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be az elsőfokú döntés ellen, az ügyészség – bár három hónapos hosszabbítást kért – elfogadta a városi bíróság döntését. A jogerős határozatot a törvényszék hozza meg.
Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban azt közölte az MTI-vel: magzatelhajtás bűntettének, illetve vétségének megalapozott gyanúja miatt a várpalotai rendőrkapitányság tavaly szeptembertől folytat nyomozást egy helyi orvos, illetve csaknem száz, az ügyben érintett nő ellen. A gyanú szerint az orvos a magzatelhajtásért alkalmanként 60 ezer forint körüli összeget kért. A várpalotai kórház nőgyógyászát tavaly szeptember elején helyezték előzetes letartóztatásba.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak