Hírek
2011. Augusztus 03. 00:01, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvári Rendőrkapitányság
Fél év szabadláb után fogták el a férfit

Előzetes letartóztatás mellett folyik a büntetőeljárás annak a harminchárom éves dombóvári férfinak az ügyében, akit július 28-án vettek őrizetbe a dombóvári nyomozók.
A megalapozott gyanú szerint a büntetett előéletű férfi kisebb értékű lopásokat, több rendbeli okirattal visszaélést, valamint egy kifosztást is elkövetett a szabadulását követő hat hónap alatt. A bűncselekmények elkövetéséhez segítségként alig 17 éves barátnőjét is felhasználta, akinek a feladata az volt, hogy a sértettek figyelmét elterelje arra az időre, míg a kiszemelt értékeket - pénztárca, mobiltelefon, ékszer stb. - a férfi eltulajdonította.
A sértettek többsége idős kora vagy szellemi állapota miatt vált áldozattá, az elkövetők minden esetben ezt használták ki a siker érdekében. A férfi gátlástalanságát mutatja az is, hogy egy fogyatékkal élő fiatal nő füléből saját házának udvarán vette ki a fülbevalót, majd a helyi zálogházban értékesítette azt.
Mivel a férfi 18 év alatti barátnőjét bűncselekmények elkövetésére bírta rá, gyanúsítottként hallgatták ki kiskorú veszélyeztetése megalapozott gyanúja miatt is. Ennek a bűntettnek az elkövetésért egytől öt évig terjedő szabadságvesztés jár.
A védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a vagyon elleni cselekmények pedig további éveket jelenthetnek a férfi számára.
A fiatalkorú dombóvári lányt tettestársként hallgatták ki. Ő az eljárás során szabadlábon védekezhet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 00:00, csütörtök | Helyi
A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata
0% THM 6, 10, 20 hónapra!
2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi
Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát
Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.
2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum
Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.
2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi
Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron
Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.