Városlista
2025. április 15, kedd - Tas, Anasztázia

Hírek

2017. Július 18. 14:26, kedd | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Fél órán belül elfogták

Fél órán belül elfogták

Köszönőlevélben fejezte ki háláját egy dombóvári nő a gyors intézkedésért.

A Dombóvári Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az ügyben egy dombóvári nő tett feljelentést a rendőrségre, mivel 2017. július 10-én az esti órákban ismeretlen tettes bement az udvarukba, ahonnan ellopta a kerékpárját.

A járőrök elindultak a helyszínre, melynek során figyelmesek lettek egy férfira, aki a bejelentésben szereplőhöz hasonló biciklit tolt maga mellett az utcán. Az egyenruhások igazoltatták a férfit, aki elmondta, hogy a kerékpár nem az övé, de pontosabb információval nem tudott szolgálni.

A 33 éves helyi férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A rendőrök a kerékpárt lefoglalták, majd a nő részére visszaadták, aki a napokban köszönőlevélben fejezte ki háláját a gyors és eredményes intézkedésért Végh Lajos r. alezredes, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője felé:

„Tisztelt Kapitány Úr!

Elismerésemet és köszönetemet szeretném kifejezni Önnek és kiváló Munkatársainak.

Különösen a július 10-én 18 és 20 óra között járőröző nagyon figyelmes, lelkiismeretes, végtelenül udvarias Rendőr Uraknak mondanék köszönetet.

Ugyanis a segélyhívás, kárbejelentés -20 óra 25 után- kb. 30 perc múlva elfogták azt a tettest, aki eltulajdonította udvarunkból a kerékpáromat.

Ez a gyors és bravúros teljesítmény minden elismerésre méltó.

Ismételten köszönöm, gratulálok és szívből kívánok további hasonló sikereket, Önnek és kiváló Munkatársainak!”

A fotó illusztráció.

Címkék: lopás, rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:00, kedd | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb, heti ajánlata

Best ajánlat!

2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár

Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.

2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi

Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát

A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.

2025. Április 11. 10:43, péntek | Helyi

ifj. Karászi Imréről nevezték el a Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola udvarát

A névadással - ahogyan mindenki ismerte - „Imi” nevét és szellemiségét szeretnék tisztelettel és szeretettel őrizni.