Hírek
2012. Október 11. 12:59, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Gyurcsány: Bajnai rossz színpadot választott

Gyurcsány Ferenc szerint hibát követ el a kormányfői székben őt követő Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla október 23-i tüntetésén.
A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalon kedden közzétett bejegyzésében bírálta a sajtószabadság-tüntetésekkel ismertté vált Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoportot, amely szerdán egyesületté alakult.
Azt írta: az ellenzéki együttműködés legnagyobb akadálya az a "hazugság", amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől, illetve az MSZP-től és a DK-tól. Szerinte "ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a Szolidaritás és az LMP", pedig nem lehet egy kalap alá venni a 2010 előtti kormányokat és a mostanit.
"Bajnait sokra tartom. Fontos szerepe lehetne az ellenzéki együttműködésben, Orbán leváltásában, a leendő kormányzásban" - közölte Gyurcsány Ferenc. Véleménye szerint azonban "teljes tévedés" lenne, ha utódja a Milla élére akarna állni, mert nem osztozhat a múlt eltörlésének, az MSZP és a DK megbélyegzésének politikájában.
"Ha meg az ellenzéki együttműködés meghirdetését tervezi, akkor nagyon rossz színpadot választott" - utalt a DK elnöke arra, hogy Bajnai Gordon felszólal a Milla október 23-i rendezvényén. "Ez a döntés több mint ellentmondásos, hajlok rá, végzetes stratégiai hiba" - jegyezte meg Gyurcsány, aki szeptember végén azt közölte, pártja nem indít önálló miniszterelnök-jelöltet 2014-ben, hanem a demokratikus ellenzék közös jelöltje mögé áll be, ha lesz ilyen, ugyanakkor a szocialista kormányt 2009 áprilisa és 2010 májusa között vezető Bajnait "könnyebb szívvel és mélyebb meggyőződéssel" támogatná, mint bárki mást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:39, vasárnap | Belföld
Nébih: enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészség
Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. Május 11. 11:30, vasárnap | Belföld
Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
Megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson mínusz 4,4 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).