Hírek
2015. Április 08. 19:16, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás
Hamarosan egészségesebb víz kerül a poharunkba

Kezdetét vette Dombóvár és környéke ivóvízminőség-javító projektjének próbaüzeme,
melynek ünnepélyes keretek közötti bejelentésére 2015. március 31-én, Dalmandon került sor a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás polgármestereinek jelenlétében.
Az esemény a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás képviselőjének, Pintér Szilárdnak a beszédével kezdődött, melyben elmondta, hogy a projekt gondolata először 2010-ben született meg, a vállalkozási szerződést pedig 2014 márciusában írták alá a DASZ Konzorcium vezetőjével, az Alisca Bau Építőipari Zrt-vel. Véleménye szerint tartható a határidő, és 2015 második felében a 13 településen mindenki egészségesebb ivóvizet ihat.
Ezután a projektmenedzser, Dr. Szücs Tamás kapott szót, aki kiemelte, hogy eljutottak a műszaki megvalósítás egyik fontos állomására, a beépített technológia próbaüzeme elindulásra került. Az egész folyamat szempontjából az engedélyeztetés nagyon hosszú időt igényelt, de a kivitelezés most már zökkenőmentesen folytatódhat. Ez azt jelenti, hogy a projekt átadása előre láthatólag 2015. június 30-án bekövetkezhet.
Fülöp István, a kivitelező Alisca Bau Zrt. képviselője elmondta, hogy a technológiai műtárgyak és az épületek elkészültek, a víztoronyállítások, valamint a rekonstrukciók folyamatosan zajlanak, a közel 40 km-nyi távvezeték nagy része már a földben van. Megkezdődött a próbaüzem, így a közeljövőben a lakosság már az új, tiszta, az uniós és magyar szabványoknak is eleget tevő vizet ihatja. Fülöp István felhívta a figyelmet a meglévő vízhálózat rekonstrukciója és a próbaüzemi tevékenység miatti időszakosan előforduló, a vízhálózatot is érintő esetleges kellemetlenségekre: lehetnek kisebb-nagyobb vízkorlátozások, illetve a tisztítási folyamat során a vezetékekben, bojlerekben szennyeződések, lerakódások jelenhetnek meg, melyről a háztartásokba kiküldött tájékoztatóban tudatják a lakókat.
A program a dalmandi vízműtelep megtekintésével zárult.
A 13 települést érintő fejlesztés összköltsége 2.849.847.286 Ft, melyből 2.356.618.757 Ft Európai Uniós támogatás. A pályázati kiírás forrását a Kohéziós Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
Teibert Eszter
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 10:33, kedd | Helyi
Háromszor kaptak el ittas járművezetésért egy férfit a dombóvári rendőrök
Néhány napon belül háromszor állították elő ittas járművezetés és kétszer engedély nélküli vezetés miatt azt az ongai férfit, akit az sem riasztott vissza, hogy már az első alkalommal elvették a jogosítványát.
2025. Szeptember 08. 13:19, hétfő | Helyi
Trükkös online tűzifa árusok
Tolna vármegyében az elmúlt időszakban több tűzifa árusítással kapcsolatos csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre.
2025. Szeptember 05. 09:17, péntek | Helyi
Ingyenes koncertélmény Dombóváron
Szerencsekoncert Dombóváron 09.06-án 18 órakor a Hunyadi téren, ahol fellép Nyári Aliz, a Cozombolis Trió és Erox Martini.
2025. Szeptember 04. 09:55, csütörtök | Helyi
Nyár végi kiárusítás a LET'S DO IT Bálint Barkácsáruházban!
Az akció szeptember 5–20-ig tart.