Hírek
2013. Szeptember 13. 15:12, péntek |
Életmód
Forrás: MTI
Harmadára rövidült a szerelembe esés ideje
Harmadára rövidült a szerelembe esés ideje pár évtized alatt egy brit tanulmány szerint: míg a most 55 évnél idősebb korosztályból egy nő és egy férfi 78 napi ismeretség után nyilvánította magát párnak, addig a mostani 25 évesnél fiatalabbaknak ehhez elég 24 nap.
Míg hajdanán az úgynevezett háromnapos előismeretség kellett az első találka megbeszéléséhez, jelenleg elég négy óra. A rövidülésben nagy szerepe van a világhálónak, azon pedig a közösségi portáloknak, főként a Twitternek és a Facebooknak - hangsúlyozza a tanulmányt elkészítő PIXmania.com nevű brit internetes cég.
A netes üzenetforgalmon alapuló elemzése szerint a férfiak az aktívabb világhálós "széptevők": évente átlagosan 517 üzenetet küldenek hódítás végett, a nők csak 386-ot. Hagyományos - papírra, kézzel írt - szerelmes levéllel a brit pároknak ma már csak a tizede fáradozik.
A távközlés forradalma ugyanakkor nemcsak hamarabb kovácsol párrá két embert, a szakítások bejelentéséhez is egyre népszerűbb eszköz. A párkapcsolatot "felmondók" 36 százaléka telefonon mondja ki a végső szót, 27 százalék telefonos vagy netes szöveges üzenetben - adta hírül a The Daily Telegraph című lap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód
XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon
2025. December 24. 10:20, szerda | Életmód
Így ünnepelnek a Fővárosi Állat- és Növénykert lakói
Az állatoknak is jár az ünneplés.
2025. December 23. 08:53, kedd | Életmód
Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.

