Városlista
2025. augusztus 20, szerda - István

Hírek

2015. Március 25. 08:54, szerda | Helyi
Forrás: Illyés Gyula Gimnázium

Hírek az Illyés Gyula Gimnáziumból

Hírek az Illyés Gyula Gimnáziumból

A Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. korcsoportos versenyének országos elődöntőjét március 14-én rendezték meg Kaposváron.
A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium csapata a második helyen végzett, ezzel a diákok jogot szereztek arra, hogy részt vegyenek a március 22-én (vasárnap) Budapesten megrendezendő országos döntőn.
A csapat tagjai: Szenyéri Gabriella 8.n, Kőszegi Gergő és Kőszegi Szabolcs 6.n osztályos tanulók. A diákokat Dr. Szenyéri Zoltán tanár úr készítette fel.

A biológia OKTV döntőjében a gimnazista

Vörös Annamária, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 12.n osztályos tanulója a középiskolások legrangosabb megmérettetésén, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen döntőbe jutott biológia tantárgyból.
Az országos fináléba jutás egy nagyon alapos, sokrétű felkészülés eredménye. A gimnázium végzős tanulója és tanára, Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő már a nyári szünetben megkezdték a versenyre való felkészülést. A biológia OKTV első fordulójára novemberben került sor, ebben egy tesztes feladatsort kellett kitölteni. Decemberben lett ismert a második fordulóba behívott diákok névsora. A február közepén megrendezett megmérettetésre országosan 281 diákot hívtak be. Tolna megyéből mindössze nyolc tanuló szerezte meg a második fordulóban való részvétel jogát, közülük hárman a dombóvári gimnázium tanulói. Az öt órás verseny feladatai, melyek néhol az emelt szintű érettségi követelményein is túlmutattak, alaposan próbára tették a diákokat. Az április 11-én Budapesten megrendezendő országos döntőbe 50-en jutottak be, itt majd gyakorlati feladatokban kell alkalmaznia a versenyzőknek a megszerzett tudást.

Március 7-8-án rendezték meg Győrben az Úszó Diákolimpia országos döntőjét, melyen szépen szerepeltek a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanulói.

A versenyen a következő eredmények születtek:
V-VI. korcsoport:
„B” kategória:
Besenyei Emőke 12.b 100 m női hátúszás III. hely
Kötélverő Zsófia 12.n 100 m női gyorsúszás VIII. hely
Szollár Csanád 11.n 100 m férfi mellúszás XI. hely
„A” kategória:
Turi Bianka 9.a 100 m női hátúszás XIV. hely, 100 m női pillangóúszás XV. hely
Bognár Gergely 12.n 100 m férfi mellúszás XIV. hely
Rettegi Ákos 10.n, Nagy Armand 11.b, Boda Csanád 11.b, Bognár Gergely 12.n 4X50 m férfi gyorsváltó XII. hely

III. korcsoport:
„A” kategória:
Fehérvári Réka 6.n 100 m női hátúszás IV. hely, 100 m női gyorsúszás IX. hely

A diákok testnevelői: Kovács Péter tanár úr, Németh József tanár úr, Tancsa Norbert tanár úr, Fehérvári Levente tanár úr, Gábor Balázs tanár úr, a versenyző diákok edzője: Tancsa Norbert és Virovecz Richárd.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi

Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát

Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.

2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum

Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.

2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi

Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron

Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.

2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi

Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő

A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.