Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2011. December 13. 07:41, kedd | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Ilyet eddig egyetlen ország sem tett

Ilyet eddig egyetlen ország sem tett

Kanada visszalép a kiotói jegyzőkönyv melletti kötelezettségvállalástól.

Mert Ottawa szerint miután a megállapodásban nem vesz részt a világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója - az Egyesült Államok és Kína –, annak nincs értelme – jelentette be kedden az észak-amerikai ország környezetvédelmi minisztere.

A kiotói folyamat Kanada szemében nem megoldás a klímaváltozás lassítására, és nem az a világ számára sem, ezért Kanada él azzal a jogával, hogy a továbbiakban nem vesz részt benne – tette hozzá Peter Kent.

Kanada, Oroszország és Japán már tavaly bejelentette, hogy csak abban az esetben hajlandó az idén megújítani kötelezettségvállalásait, ha Kína és az Egyesült Államok hajlandó csökkenteni saját károsanyag-kibocsátását. A két nagy ország még az eredeti, 1997-es megállapodást sem ratifikálta. A vasárnap befejeződött durbani „klímacsúcs” előtt Kanada, Oroszország és Japán ismét hangoztatta ezt az álláspontját. A jegyzőkönyv betartásáról való hivatalos kanadai lemondás azonban még nagyobb kudarc. Eddig egyetlen ország sem tett ilyet.

A jegyzőkönyvet Kanada részéről az előző liberális kormány írta alá, de az új konzervatív kabinet nem ért vele egyet, és semmilyen módon nem akarja akadályozni olajiparának terjeszkedését. Az országnak van a világon a harmadik legnagyobb kőolajtartaléka: 170 milliárd hordónyi.

Az ENSZ 17. Klímaváltozási Konferenciája a kiotói jegyzőkönyv meghosszabbításáról állapodott meg vasárnap. A tárgyalások és a megújítás célja az volt, hogy a protokollt ratifikáló országok 2013-tól ismét vállaljanak kötelezettséget az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld

Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.