Hírek
2013. Július 04. 20:14, csütörtök |
Belföld
Forrás: MNO
Kiadták a figyelmeztetést, durva lesz a hétvége
A hétvégén is meleg lesz, 30 Celsius-fokos maximumok várhatók, de többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
Pénteken a többórás napsütés mellett helyenként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki. Egy-egy intenzívebb zivatart felhőszakadás is kísérhet, emiatt péntekre több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Zivataros hétvége elé nézhetünk
E szerint Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, és Veszprém megyében egy-egy zápor, zivatar során rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék is lehullhat. A szél is megélénkül, nyugaton időnként meg is erősödik. Pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.
Szombaton napos és erősebben gomolyfelhős időszakok egyaránt lesznek, több helyen várható zápor, zivatar. A szél északnyugaton megerősödhet, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökésekre is számítani lehet. A minimum-hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 25 és 30 fok között alakulnak.
Vasárnap a napsütés mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, ekkor is több helyen valószínű zápor, zivatar. A szél néhol megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul, nappal 26-31 fokig melegszik a levegő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:

