Hírek
2017. Március 03. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Labdarúgóedzők tanfolyama indult Dombóváron
Tolna, Somogy és Baranya megyéből is érkeztek résztvevők az MLSZ Amatőr C tanfolyamára, amely március 2-án indult Dombóváron.
A kurzus célja, hogy naprakész ismeretanyaghoz juttassa az alsóbb osztályú csapatoknál dolgozó edzőket, valamint megismertesse az amatőr labdarúgás alapelveit.
A több hetes speciális edzőképző kurzuson 9 alkalommal fognak találkozni a résztvevők, ahol elméleti és gyakorlati vizsgát is tesznek majd.
Kiss Baranyi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézet Edzőképző Központ regionális instruktora az első kurzuson elmondta, hogy a tanfolyam során a hallgatók elsajátítják az amatőr felnőtt játékosok sportolásával kapcsolatos szervezési, edzéselméleti, egészségbiztosítási, módszertani és sportági ismereteket. A hallgatók elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, jártasságot szerezhetnek a labdarúgó foglalkozások tervezésével kapcsolatban is.
Az instruktor továbbá kiemelte, hogy a labdarúgás ugyanannyira az amatőröké, mint a profiké. Érdekességképpen elmondta, hogy Magyarországon 200.000 játékosból 640 fő professzionális futballistának számít.
Szabó Loránd polgármester is megtisztelte jelenlétével az első tanfolyamot, ahol köszöntötte a leendő edzőket. Beszédében kiemelte, hogy városunk két edző- és egy centerpályát is biztosít a futball kedvelőinek, a jelenlévők pedig többek között ezeken fogják végezni a gyakorlati
feladataikat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!
,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.
2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi
Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron
Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:
2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi
Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán
A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.

