Akkor tehát most már bevallhatjuk férfiasan, hogy a március 5-i Székely bálon csak fotósunk tudott jelen lenni. Ezért vasárnap otthonában kereste fel hírszerkesztőnk Horváth Józsefnét, a Dombóvári Székely Kör elnökét (hívóképünkön), hogy elmeséltesse vele, mi is volt, hogy is volt az előző napi bálon. Ha ez az interjú lassan készült el, az részben azért van, mivel munkatársunknál valahogy összeszaladtak a dolgok, részben pedig azért, mivel Eti annyi érdekes információt zúdított rá, hogy kellett egy kis idő, mire mindezt meg tudta emészteni. Mi több, reméljük, helyesen jegyzetelt!

Mielőtt belevágnánk az interjúba, továbbra is ajánljuk képgalériánkat, amely a képre kattintva nyílik:

- Jól látom a fotókon, hogy a bál dalcsokorral indult?

- Igen, a Dombóvári Székely Dalkör először a Székely Himnuszt, majd egy vidám farsangi egyveleget adott elő. Dr. Pappné Farkas Gabriella szárnyai alatt gyakorolnak, és egyszerűen mindenhol ott vannak, ahol velünk kapcsolatban történik valami. Ők a dolgok fő mozgatórugói.

- Ha minden igaz, a dalkörösök után te beszéltél. Mit osztottál meg a vendégekkel?

- Arról tájékoztattam a mintegy százhúsz résztvevőt, hogy ez már a második bálunk, és az első igen sikeres volt. Mindkettő bevételéből az április 17-én a Kertvárosban felállítandó székelykapu elkészítésének költségeit fedezzük. Be is mutattam Ömböli Zoltán hidasi fafaragót és asztalosmestert, aki nagy erőkkel dolgozik a kapunkon. De nem ő volt az egyetlen vendégünk, akit név szerint említettem. Szóltam Patay Vilmos országgyűlési képviselőről és Kosnás Árpádról is, aki párjával, Berki Andreával azért jött el közénk, hogy táncházat tartson. Köszöntőm után Árpádnak, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége elnökségi tagjának adtam át a szót, aki egyébként táncoktató és több néptáncegyüttesben aktív.

- Főiskolás koromban engem is elért a táncház-mozgalom szele. Ha ott tudok lenni a bálon, ekkor már valószínűleg éppen eléggé izgatott lettem volna. Árpád rögtön a lovak közé csapott, és elkezdett lépéseket tanítani?

- Először még jó székely módjára történetmondásba kezdett. Elmesélte, hogyan menekültek a székelyek a határőrré sorozás kierőszakolására Mária Terézia által elrendelt 1764-es Mádéfalvi vérengzést követően először Moldvába, onnan pedig Bukovinába. Itt aztán megalapították falvaikat Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva néven. A székelyek sorsát tovább most nem követte, hadd legyen miről beszélnie a következő bálunkon is. Árpádról egyébként megtudtam, hogy ugyanúgy Istensegítsről származnak a felmenői, mint az enyémek.

- Jelentős időszakról nem ejtünk szót a bukovinai székelyek történetéből, de ha jól tudom, közel kétszáz évvel későbbi történések miatt tervezitek idénre a székelykapu felállítását. Mi is pontosan az apropója ennek?

- Idén van a hetvenedik évfordulója annak, hogy az utolsó székely csoportok is magyar területre vándoroltak Bukovinából, ezt hívjuk hazatérésnek. A terveink között szerepel egy erről emlékező vándorkiállítás Dombóvárra hozása, és egy virrasztás a szőlőhegyi Szent Anna-kápolnában. Azért éppen itt, mivel Istensegítsen van egy ugyanilyen nevű templom.

- Visszakanyarodva a bálhoz, milyen táncokat roptatok és mégis meddig tartott a lelkesedés?

- Először is le kell szögeznem, hogy Őss Csaba és zenekara kitűnő munkát végzett. Igazán szépen betanulták a talpalávaló muzsikát. Kosnás Árpád és párja pedig az úgynevezett hétfélés táncok alaplépéseit tanította be nekünk egészen éjfélig. Azért hívják így ezt a táncrendet, mivel Bukovinában annak idején sokféle népek laktak együtt, és mindegyik át-átvett a másiktól lépéseket. Nem különben a székelyek. Csak két ilyen táncot említenék példaként, amit gyakoroltunk, a silladrit és a gólyatáncot. Leírni nehéz, hogy ezek milyenek. Talán érdemes kipróbálnia őket mindenkinek.

- Várni kell tehát a következő székely bálig, hogy ezt az érdeklődők megtegyék?

- Addig nem akarjuk várakoztatni azokat, akiknek bizsereg a lába. Húsvét után kéthetente szeretnénk székely táncházat tartani. Ehhez partnerre találtunk a Misina Néptáncegyüttesben aktív Márfai Attilában és feleségében, Katiban, akiket Kosnás Árpád készít fel az oktatói feladatokra. Gondolom, sokan örülnek majd ennek, látván, hogy legidősebb szombati vendégeink, dr. Sántha Péter és kedves neje, Anikó néni is mindvégig járta a hétfélést.

- Ha jól érzékelem, a táncos kedv nagy, a hangulat pedig kitűnő volt. Mi történt, amikor véget ért a táncház? Hazamentek a legények?

- Előbb még tomboláztunk egy jót - a kisorsolt tárgyakat a Dombóvári Székely Kör tagjai adták össze. Azután hajnali egyig még báloztunk. A lelkesedés még ekkor is olyan nagy volt, hogy a Kapos Táncegyüttes általunk szívesen látott fiatal tagjai kérték a zenekart, játsszon el egy kalotaszegi legényest. Ezt aztán közülük három fiú, Árpád és egy számomra ismeretlen vendégünk együtt nagyon-nagyon ropta. A bál végeztével, az elpakolás közben még újra összeállt a Dalkör, és elénekelték az „Ó, bujdosó székely”-t, végül pedig az „Isten álld meg a magyar”-t.

- Köszönöm a beszélgetést. Kíváncsian várom a következő megmozdulásotokat.