Hírek
2025. Március 12. 09:00, szerda |
Helyi
Forrás: Városunk Dombóvár
Országos döntőbe jutott a Dombóvári Szent Lukács Kórház csapata
A Dombóvári Szent Lukács Kórház „Szíverősítők” csapata első helyezést ért el a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) „Hivatásunk Mesterei Vagyunk” területi szakmai versenyén.
A március eleji versenynek a szekszárdi Merops étterem adott otthont, ahol tizenegy csapat mérte össze tudását. A dombóvári csapatot Bükkösdi Éva, Martonné Nagy Bettina, Baloghné Maráczi Marianna és Németh Balázs alkották.
A megmérettetés során a csapatoknak széleskörű szakmai feladatokban kellett helytállniuk, beleértve szituációs gyakorlatokat, anatómiai és élettani kérdéseket. A verseny nemcsak a szakmai tudásról, hanem a csapatszellemről is szólt és minden egyes tag maximálisan hozzátette tudását. A csapat tagjai szerint a legemlékezetesebb pillanatok azok voltak, amikor közös erőfeszítés révén sikerült megoldaniuk a nehezebb feladatokat. Itt bontakozott ki az igazi csapatszellem.
A versenyre való felkészülés nem volt egyszerű, hiszen az egészségügy egy nagyon széles területet ölel fel és nem könnyű minden szakterületre felkészülni. Azonban a csapattagok kórházi munkával töltött évei, tapasztalatai és a közös munka meghozta a gyümölcsét. „A legfontosabb, hogy jól éreztük magunkat. Nem a győzelem volt az elsődleges cél, de természetesen nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy mi lettünk a megye legjobbjai."
A „Szíverősítők” most izgatottan várják az április 25-i országos versenyt Budapesten. "Kicsit félünk is, de inkább izgatottak vagyunk! Szeretnénk élvezni a versenyt és a legjobb tudásunkat nyújtani. Most Tolna vármegyét és a Dombóvári Szent Lukács Kórházat egyaránt képviseljük az országos versenyen, ahol bár a tét magas, biztosak vagyunk abban, hogy mindent beleadunk és egy életre szóló élménnyel leszünk gazdagabbak."
Gratulálunk és sok sikert kívánunk további munkájukhoz!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

