Hírek
2020. Május 31. 10:31, vasárnap |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Pár óra alatt több mint 80 szabálysértő Tolna megyében - videóval
Tolna megyében ezúttal a biztonsági öv használatát ellenőrizték a rendőrök.
A megye teljes területén nagy létszámú egyenruhással találkozhattak a közlekedők 2020. május 30-án délelőtt és kora délután. A rendőrök – a közlekedés-biztonsági helyzet javítása érdekében – ezúttal elsősorban azokat a közlekedőket figyelték, akik nem használták biztonsági övüket. Az egyenruhások a megye útjain néhány óra alatt 63 személlyel szemben intézkedtek a passzív biztonsági eszköz használatának elmulasztása miatt. Az ellenőrzések során voltak, akik a sebességhatárokat nem tartották be, de akadt ittas járművezető és piros lámpán áthaladó autós is. A rendőrök összesen 86 személlyel szemben intézkedtek különböző szabályszegések elkövetése miatt.
Az ellenőrzésekre többek között azért volt szükség, mert május utolsó hetében több súlyos baleset is történt a megye útjain, valamint azért, mert az elmúlt évben több, halálos balesetben elhunyt személy nem használta a biztonsági övét.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet a közlekedési szabályok betartására és a biztonsági öv használatának fontosságára. Sajnálatos tény, hogy a passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen megnő a súlyos- vagy akár halálos sérülések kockázata. Az ellenőrzés céljával egyezően a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használati arányának további növelése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának, valamint a sérülések súlyossági fokának csökkentése érdekében. Higgyék el, hogy a biztonsági öv használata csökkenti a sérülések kockázatát, és életet menthet!
A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők a jövőben is határozott rendőri fellépésre számíthatnak. A közlekedés biztonsága rajtunk nem fog múlni. Legyen ebben Ön is partnerünk
… hogy mindenki hazaérjen!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon
2026. Július 20. 12:00, hétfő | Helyi
Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között
Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak
2026. Július 20. 09:03, hétfő | Helyi
Lakóépület tűzesethez riasztották a tűzoltókat Dombóváron
Kigyulladt egy negyven négyzetméteres, közművek nélküli lakóépület tetőszerkezete vasárnap Dombóváron, a Fülemüle utcában.
2026. Július 17. 08:34, péntek | Helyi
Négy évtized az ügyfelek szolgálatában: Jubileumot ünnepel Molnár Edit
Példaértékű szakmai mérföldkőhöz érkezett az ALFA Biztosító dombóvári csapata: Molnár Edit menedzser idén ünnepli pályafutásának 40. évfordulóját.

