Városlista
2026. július 23, csütörtök - Lenke

Hírek

2018. Szeptember 24. 08:23, hétfő | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Pokoli torony, macimentés és létra-séta a kurdiak versenyén

Pokoli torony, macimentés és létra-séta a kurdiak versenyén

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Kurdon a Tűzkakas Diáktűzoltó versenyt pénteken.

A rendezvényt dr. Balázs Gábor tű. ezredes nyitotta meg, aki elmondta, hogy külön öröm számára, hogy Kurdon évről évre ennyien versengenek a legjobbnak járó elismerésért. Az igazgató a biztonság hetéhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy mennyire fontos, hogy a gyerekek már egészen fiatal korban tisztában legyenek a rájuk leselkedő veszélyekkel és azok megelőzési lehetőségeivel. Akik pedig ezen a versenyen részt vesznek, élen járnak ezen ismeretek megszerzésében és birtoklásában.

A verseny során tizenkét játékos, „tüzes – vizes” ügyességi feladat során mérték össze tudásukat a diákok. Az olyan hangzatos elnevezésű állomásokon, mint a macimentés, mocsárjárás, pokoli torony, csőguriga, víz felett lógva, tömlős váltó, ég a ház!, vagy éppen a létra-séta, nem csak ügyességükre, de elméleti tudásukra is szükségük volt a lelkes diáktűzoltóknak.

Az idén tizennégy csapat nevezett a megmérettetésre, Bonyhádról, Gyulajról, Dunaszentgyörgyről, Bölcskéről, Paksról és természetesen Kurdról érkeztek versenyzők.

A versenynek az időjárás is kedvezett, és a jó hangulatban telt versengésből végül a fiúknál a paksi Locsoló Bajnokok, a lányoknál pedig a kurdi Tűz Gyermekei kerültek ki győztesen. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság különdíját Szabó Dávid, a Bölcske ÖTE csapattagja, illetve a házigazda kurdiak Lángelmék nevű csapata vihette haza.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

2026. Július 20. 12:00, hétfő | Helyi

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak