Szakcson született, általános iskolai tanulmányait a helyi iskolában folytatta, majd a dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban érettségizett. Tudatosan készült az orvosi - pontosabban a sebészi – pályára. Bár első alkalommal nem nyert felvételt az orvosi egyetemre, de ez nem tántorította el. Betegvezetőként kezdett dolgozni, és elhivatottan készült az újabb felvételi vizsgára, végül 1981-ben szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen.

A sorkatonai szolgálat után a dombóvári kórház sebészeti osztályán kezdte pályafutását Dr. Berger Rezső főorvos mellett, aki szintén városunk díszpolgára. Először sebészetből, majd traumatológiából szakvizsgázott. Később már a pályakezdő orvosok mentoraként vett részt az orvosképzésben, mindig szívesen adott szakmai tanácsot és nyújtott segítséget a fiatalabb kollégáknak, akik mesterükként tisztelték, kollégájukként szerették.

Tagja volt a Magyar Traumatológus Társaságnak és Magyar Sebész Társaságnak is.
Vitathatatlan szakmai felkészültségét és tudását az intézmény falain túl is elismerték.
A traumatológiai sebészeti esetekben minden vonatkozásban megállta a helyét, számos dombóvári beteg köszönheti neki a gyógyulását. Szakmai kvalitását mutatja, hogy ügyeleti időben három alkalommal is szíven szúrt beteg akut életmentő műtéti kezelésére kényszerült, ezzel megmentve mindhárom beteg életét. Egy-egy ilyen ritka eset és a fárasztó ügyelet után szokta mondani: „Már kezdem unni az érdekes eseteket...”

Nem csak jó orvos, tapasztalt és elismert sebész, baleseti sebész volt, hanem a betegek és aggódó hozzátartozójuk felé mély empátiával forduló, igazán jó ember is. Kollégáival mindig jó kapcsolatot ápolt, nemcsak a munkahelyen, hanem a kórház falain kívül is, szívesen látta vendégül a sebészeti osztály és műtő dolgozóit a balatoni nyaralójában. Szintén orvos feleségével két fiúgyermeket neveltek fel, akik a mérnöki hivatást választották.

Szerette és támogatta a művészetet, több dombóvári kötődésű kortás művésszel ápolt jó kapcsolatot. Egyetlen munkahelyén töltött több évtized után 2020-ban vonult nyugdíjba, de a gyógyítástól nem távolodott el, hiszen a dombóvári orvosközösség oszlopos tagjaként részmunkaidőben haláláig továbbra is segítette a betegellátást.

Tisztelettel őrizzük emlékét.