Hírek
2017. Július 06. 09:31, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu
Régi-új tréner a DFC-nél
Új vezetőedzővel vág neki a Tolna megyei labdarúgó bajnokság I. osztályának a Dombóvári Futball Club felnőtt csapata.
Három év után elhagyta a gárdát Bőzsöny János, aki együttesével az első esztendőben ezüstérmet szerzett, a 2016/2017-es szezonban a negyedik helyen zárt, idén pedig tizedikként végzett a mezőnyben.
A dombóvári kispadot a Somogy megyei bajnokságban szereplő nagybajomira cserélő tréner helyét az a Kardos Ernő veszi át, aki korábban játékosként és edzőként egyaránt szolgálta már a DFC-t. Ő focistaként az élvonalbeli Pécsi MFC-nél, a Kaposvári Rákóczinál, a Ferencvárosi TC-nél és a Győri ETO FC-nél, valamint az NB II-es a Bajai LSE-nél is megfordult.
Legutóbb a Baranya megyei I. osztályú pontvadászatban érdekelt Pécsváradi Spartacus SC-nél dolgozott szakvezetőként, ahol a kisesés elől menekülő társaságból bajnokesélyest faragott. A váltás mellett döntő klubvezetés azt reméli Kardos Ernőtől, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is sikeres lesz az együttműködése a dombóvári felnőtt focistákkal, akikkel a 2012/2013-as NB III-as bajnokságban a 10. lett, a következő idényben pedig ezüstmedáliát érdemelt ki a Tolna megyei I. osztályban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi
Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!
,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.
2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi
Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron
Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:
2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi
Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán
A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.

