A húszas éveinek második felében járó előadó - akiről megtudtuk, hogy részt vett többek között a Lajta monitor restaurálásában is - a régészeti szakdolgozata témájaként merült bele a római kori sebészeti műszerek funkcionális elemzésébe. A Szepessy-termet szinte teljesen megtöltő érdeklődők előtt május 17-én megtartott előadásában számos érdekesség hangzott el a kutatók által ritkán taglalt témában. Ezek közül ragadunk ki néhányat a teljesség igénye nélkül.

Az 1900-as évek elejéig használtak a római sebészeti műszerekhez hasonló eszközöket, az akkor alkalmazott módszerek is fennmaradtak a huszadik század elejéig. A kutatott korban egyébként még erősen keveredett a mágia és a kanonizált orvostudomány. Számos forrás maradt fenn a korból, azonban ezeket nem szabad fényképként kezelni. Jelzik ugyan a műszerek jellegét, de nem adják vissza azok pontos képét.

Tiltott volt a római polgárok boncolása, ezért általában sertések, kutyák, vagy elesett ellenséges katonák (férfiak) kerültek kés alá. Ez persze érdekes kettősségekhez vezetett. Már tudtak például a gerincvelő szerepéről, ugyanakkor semmi ismeretük nem volt a beszűkült női medencéről.

A régészek által a higiéniás eszközökkel gyakran összekevert, vagy egyszerűen bronzként az egyéb leletekhez hozzácsapott római kori orvosi műszerekről szót ejtve újabb különleges tényekkel halmozta el Zsonda Márk a hallgatóságot. A funkcionalitás és a túlracionalizáltság volt az uralkodó ezen a területen. Igen jellemző volt, hogy ugyanaz az eszköz legalább két rokon funkciót is ellásson. Kiderült, rengeteg féle csipeszt használtak a rómaiak. A különböző kezelések közül ismerték és alkalmazták a fogmegtartást, kóros szempillabenövéseket, tályogokat operáltak meg, vagy éppen kórosan kinőtt ínyvitorlát távolítottak el. Használták az eléggé drasztikusnak tűnő magzati fogót, de csak abban az esetben, ha szülő nő életét veszélyeztette az újszülött. Császármetszést kizárólag már elhunyt anyákon alkalmaztak a magzat eltávolítására, mivel nem lettek volna képesek összevarrni a sebet.

A sebészeti ellátás fellegvárát a katonai kórházak jelentették, hiszen a haderő igen megbecsültnek és drágának számított. A létesítmények felépítése az egész birodalomban mindenhol megegyezett. A táborok közepéhez közel helyezkedtek el, és a betegfelvétel és -irányítás jól felépített rendszerével bírtak. A kórtermekben folyóvíz volt és két-két medikusz felügyelt egy-egy sebesült katonát.

Előadását zárva egy közgazdász ismerőse által a régészeti kutatások hasznát firtató kérdést idézett Zsonda Márk: „De mi ennek a haszna?” A fiatal kutató rávilágított, hogy ostobák kezébe kerülve a tudományosan fel nem dolgozott leletek nagy pusztításokhoz vezethetnek. Az őszinte tapsot követően több kérdés fogalmazódott még meg a hallgatóságban. Szót kért és kapott a mai Alsóhetényhez közeli római kori temetőt 1980-ban felfedező Szabó Kálmán is. Az előadót önmagához meginvitáló Kálmán bácsiról megtudhattuk, hogy jómaga rendelkezik egy római kori szikével. A jó hangulatban lezajlott találkozó kellemes és kötetlen beszélgetéssel ért véget. Közben többen megcsodálták és lefotózták a bevezetőben már említett sisakot, amely június 11-ig látható a Dombóvári Helytörténeti Múzeumban.

Fotó: dr. Kriston Vízi József