Hírek
2015. December 25. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről a dombóvári sofőr
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy dombóvári lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2015. december 22-én 16 óra 50 perc körüli időben Hencse külterületén, a 66164-es számú út 1+400 kilométerszelvényben személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Az akkor még ismeretlen járművezető Kőkút irányából Hencse felé közlekedett gépkocsijával, amikor - eddig tisztázatlan körülmények között - frontálisan összeütközött egy kerékpárossal, majd megállás, illetve segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A baleset során - az elsődleges orvosi vélemény alapján - a kerékpárt vezető férfi 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Az egyenruhások haladéktalanul megkezdték a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést és a tanúkutatást, amelynek eredményeként a késő esti órákban Hencsén elfogták a gyanúsítottat. A rendőrök O. Józsefet előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, akit 2015. december 23-án gyanúsítottként hallgattak ki. A 23 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi
Városnapi ünnepi gála Dombóváron
Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.
2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi
Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon
A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.
2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi
Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya
Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,
2026. Március 26. 14:23, csütörtök | Helyi
Körözött férfit fogtak el Dombóváron
A rendőrök egy gyanúsan viselkedő férfira lettek figyelmesek, aki a szolgálati autó láttán menekülni kezdett.

