Városlista
2025. október 5, vasárnap - Aurél

Hírek

2012. Február 06. 22:30, hétfő | Helyi
Forrás: Kaposszekcsői Közösségi Ház

Több évszázados hagyományoknak megfelelően ünnepeltek

Több évszázados hagyományoknak megfelelően ünnepeltek

A kaposszekcsői katolikus templomban megtartott február 5-i szentmise elején Szabó Oszkár plébános megszentelte a hívek által hozott gyertyákat, a végén pedig Balázs-áldást osztott.

A katolikus egyházban mindkét ünnepnek több évszázados hagyománya van.

Azért szentelik meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön mindenkit. József és Mária ez alkalommal mutatta be áldozatként a két gerlicét vagy galambfiókát. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. A néphagyományban a szentelt gyertyának fontos szerepe volt. A még megkereszteletlen gyermek bölcsője mellett égették, hogy az Isten vigyázzon rá, de a haldoklónak is kezébe adták, hogy világítsa utolsó útját. Meggyújtották viharok vagy más természeti veszedelem idején is.

A Balázs-áldás során pedig Szent Balázsra emlékeznek. A hagyomány szerint örmény volt, a kisázsiai Szebaszté püspöke. Számos csodája ismeretes. Egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. A gyermekhalandóság okai közt régen az élenjáró torokgyík (diftéria) ellen a katolikus és görög vallású anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázs-áldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni.

Képgalériánk a hírünk címsora alatti "kapcsolódó galéria" hivatkozásra, illetve a lenti képre kattintva nyitható meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 02. 13:00, csütörtök | Helyi

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjprogram 2026. Dombóváron

A pályázatok beadási határideje: 2025. november 4. (kedd) 16,00 óra.

2025. Október 02. 08:00, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakmát adó képzések indulnak felnőttek részére Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2025. Október 01. 11:40, szerda | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb ajánlatai

Best ajánlatok!

2025. Október 01. 08:13, szerda | Helyi

Horváth Tamás élete versenyét futotta végig – teljesítette a Spartathlont!

A dombóvári ultrafutó emberfeletti teljesítménnyel, közel 34 óra alatt teljesítette a legendás, 246 kilométeres távot Athén és Spárta között.