Városlista
2025. szeptember 9, kedd - Ádám

Hírek

2014. Augusztus 14. 09:04, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata

Több mint 2300 dombóvári család kap vissza 35 ezer forint „csatornapénzt”

Több mint 2300 dombóvári család kap vissza 35 ezer forint „csatornapénzt”

Augusztus 12-én, kedden délután tartotta – várhatóan egyik utolsó – ülését a Dombóvári Víziközmű Társulat.

A szennyvízközmű-építési projekt elszámolási része a vége felé közeledik – jelentette be az ülés elején Talapka Rudolf, a Társulat elnöke.
A keddi találkozó legfontosabb napirendi pontjai az elszámolásról és a projekt lezárásáról szóltak. Igaz, előkerültek egyéb napirendi pontok is, mint például a társberuházói szerződés, amely korábban háromszor lett úgy módosítva úgy, hogy nem került a küldöttek elé.
Ennek a szerződésnek köszönhetően módosult a beruházás összege, mégpedig a lakosság számára jó irányba. A kivitelező olcsóbban vállalta a beruházást és kaptak rá önerő-támogatást is. Bár ha erről hamarabb tud a társulat, talán a befizetési kedv is jobb lett volna.
A küldöttek a keddi ülésen egyhangúan megszavazták, hogy az úgynevezett érdekeltségi hozzájárulás maradványból hamarosan mintegy 2800 egység (ami a tényleges bekötések számát jelenti), azaz több mint 2300 dombóvári család, 35 ezer forintot kap vissza a befizetett összegből.
Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere – aki már régóta szorgalmazza a takarékosságot és a korrekt elszámolást – az ülésen elmondta: ez a 35 ezer forint már biztos, de ez tovább is nőhet, ha befejeződött a program elszámolása. Nem titkolta azt sem: az összeg családonként 2-3 ezer forinttal több is lehetne, ha a társulat előző vezetése idejekorán elfogadta volna a spórolásra tett javaslatait. A központi költségvetésből ezen felül 210 millió forintra számítanak, ami a háztartásoknak további több, mint 80 ezer forint bevételt jelent majd, várhatóan néhány hónap múlva.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 08. 13:19, hétfő | Helyi

Trükkös online tűzifa árusok

Tolna vármegyében az elmúlt időszakban több tűzifa árusítással kapcsolatos csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre.

2025. Szeptember 05. 09:17, péntek | Helyi

Ingyenes koncertélmény Dombóváron

Szerencsekoncert Dombóváron 09.06-án 18 órakor a Hunyadi téren, ahol fellép Nyári Aliz, a Cozombolis Trió és Erox Martini.

2025. Szeptember 04. 09:55, csütörtök | Helyi

Nyár végi kiárusítás a LET'S DO IT Bálint Barkácsáruházban!

Az akció szeptember 5–20-ig tart.

2025. Szeptember 03. 14:00, szerda | Helyi

Elismerések a közösség szolgálatáért!

Augusztus 30-án a XXIII. Tolna Vármegyei Polgárőr Találkozón a Dombóvári Polgárőr Egyesület két tagját, Móricz Daniella Olíviát és Tóth Tamást is elismerték a közösségért végzett áldozatos munkájukért.