Hírek
2013. Július 01. 18:02, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Trafik - Ideiglenes árusítás lesz az eddig ellátatlan területen
Az első trafikpályázati szakaszban érvénytelennek minősített 1417 helyen nem mozgó árusítással, hanem - a vonatkozó törvénymódosítás által biztosított lehetőségnek megfelelően - ideiglenes kijelöléssel rendezhető a dohánykereskedelem - közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére.
Ennek az a módja, hogy a polgármesterek neveznek meg jelöltet az eddig működő árusítók közül, akiknek elfogadásáról a törvény értelmében a zrt. hozza meg a döntést - tette hozzá.
Légrádi Petra hangsúlyozta, hogy az ideiglenes kijelölés maximum egy évre szólhat, de legfeljebb addig, amíg a területre kiírt koncessziós pályázat eredményes nem lesz.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsett vetette fel, hogy mozgóárusítással oldják meg az ellátást hétfőtől azokon a településeken, ahol még nincs eredménye a trafikpályázatnak. Úgy fogalmazott, hogy minden átálláskor előfordulhatnak időleges zavarok, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azonban mindent megtesz az ellátás zavartalansága érdekében. "Reméljük, hogy a cég hamar megoldja a problémákat, mert a fogyasztók érdekeit szem előtt kell tartani, ki kell szolgálni azokat, akik hozzá akarnak jutni a dohánytermékekhez" - tette hozzá a kormánypárti politikus.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében az érvénytelennek minősített helyekre új pályázatot írtak ki, amelyre július 1-jéig, azaz hétfő éjfélig lehet jelentkezni. Az első pályázati szakaszhoz hasonlóan a feldolgozásra, elbírálásra 30 nap áll rendelkezésre, amelyet további 30 nappal meg lehet hosszabbítani, így 60 nap áll rendelkezésre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.

