Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2013. Május 19. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Varga: meg kell győzni Brüsszelt, hogy tartani tudjuk a hiánycélt

Varga: meg kell győzni Brüsszelt, hogy tartani tudjuk a hiánycélt

Varga Mihály szerint, ha az Európai Unió a szokásos gyakorlat szerint dönt a túlzott deficiteljárások jövőjéről, akkor Magyarországnak le kell kerülnie a szégyenpadról, ahová a korábbi kormányok ültették. A nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a következő két hétben próbálják meggyőzni az EU-illetékeseket, hogy Magyarország idén és jövőre is képes 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt.

A hiányt újabb egyenlegjavító intézkedések nélkül is tudja teljesíteni az ország, az uniós nyomás miatt azonban szükséges volt korrekciós tételek felmutatására - mondta Varga Mihály. A tárcavezető hangsúlyozta azt is, hogy a piac hazánk mellett áll, ezzel szemben a hitelminősítők – szakmailag felettébb vitatható módon – kitartanak korábbi álláspontjuk mellett, így az idén vélhetően nem javítanak a magyar besoroláson. Varga Mihály szerint a javuló makrogazdasági és pénzügyi helyzet miatt itt lenne az ideje, hogy felülvizsgálják korábbi döntésüket a nemzetközi szervezetek.

Varga Mihály azt is elmondta, hogy a megugró államadósság-ráta mögött az áll, hogy hosszú idő után újra meg tudott jelenni Magyarország a deviza-állampapírpiacon, a dollárkötvény-kibocsátásunk – amelyet egyébként hatszorosan jegyeztek túl – pedig növeli az adósságállományt. A mutató azt is jelzi, hogy a tartósan fenntartható pályához nem elegendő a költségvetési hiányt alacsony szintre csökkenteni, a gazdasági növekedés és a forint árfolyamának alakulása is jelentős hatással van az adósságra. De mindkét említett tényezővel egyre jobban állunk.

A kedvező első negyedéves GDP-adat után a többi negyedév teljesítménye – várakozásaink szerint – még jobb lesz. Az export mellett a fogyasztás nőhet kis mértékben, illetőleg a mezőgazdaság produktuma is jobb lehet a tavalyinál. A forint árfolyamát illetően egyetértek Matolcsy György jegybankelnök úrral, hogy a jelenlegi, 290-es euróval szembeni szint jót tesz a kivitelnek, de ugyanilyen fontos a devizahitelesek esetében is a javuló árfolyam.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld

Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme

A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.

2025. Július 06. 09:40, vasárnap | Belföld

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton

2025. Július 06. 08:18, vasárnap | Belföld

Hőség - Meteorológia: zivatarokra és magas középhőmérsékletre kell készülni vasárnap

Változás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugár

2025. Július 05. 20:27, szombat | Belföld

MÁV-csoport: további vonalakon bővül az éjszakai közlekedés a metrók üzemidő-bővítéséhez kapcsolódva

A MÁV-csoport több vasútvonalon új járatokat indít, illetve módosítja a menetrendet, szombattól bővíti az éjszakai szolgáltatást.