Hírek
2025. Május 22. 08:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Idén is megnyílnak a tűzoltó szertárkapuk
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák kapui a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én.
A korábbi évek hagyományait követve a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok várják azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.
Sokak számára ismerős a „Nyitott szertárkapuk” rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek betekintést nyerjenek a laktanyák mindennapjaiba, ezáltal megismerhetik a katasztrófavédelem egyik fontos területét.
A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. Megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek bizonyos speciális eszközök és felszerelések, a kicsik a tűzoltók öltözékét is magukra ölthetik.
A laktanyák mellett Bonyhádon, a Völgységi Múzeum tűzoltótárlatát is megtekinthetik a történelemre fogékony érdeklődők, néhány településen más tematikus emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében.
A programban Tolna vármegyében az alábbi tűzoltóságok, önkéntes egyesületek vesznek részt:
Hivatásos tűzoltó-parancsnokságok:
- Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, 7200 Dombóvár, Köztársaság u. 27.
- Paksi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, 7030 Paks, Tolnai u. 141.
- Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság, 7100 Szekszárd, Mikes u. 16-22.
- Bonyhádi Katasztrófavédelmi Őrs, 7150 Bonyhád, Táncsics M. u. 2.
Önkéntes és önkormányzati tűzoltó egyesületek:
- Bátaszéki ÖTE Bátaszék, Hunyadi u. 46.
- Bátaszéki ÖTP Bátaszék, Hunyadi u. 46.
- Bölcske ÖTE 7025 Bölcske, Kossuth Lajos utca 5.
- Dunaszentgyörgy ÖTE 7135 Dunaszentgyörgy, Kossuth u. 90.
- Fadd ÖTE 7133 Fadd, Béke utca 3.
- Györkönyi ÖTE 7045 Györköny Fő utca 53-55.
- Kurdi ÖTE 7226 Kurd, Petőfi Sándor u. 11.
- Mecseknádasd ÖTE Mecseknádasd, Rákóczi F. u. 68.
- Nagydorog ÖTE 7044 Nagydorog Kossuth u. 81.
- Simontornya ÖTE 7081 Simontornya, Gyár utca 11.
- Szárazd ÖTE Szárazd, Béke u. 169.
- Tamási ÖTE 7090 Tamási, Dózsa György u. 96.
- Tamási ÖTP 7090 Tamási, Dózsa György u. 96.
- Tengelic ÖTE 7054 Tengelic, Rákóczi u. 11.
- Tevel ÖTE Tevel, Fő utca 281.
- Tolna ÖTE Tolna, Bajcsy Zs. E. u. 11.
- Tolna ÖTP Tolna, Bajcsy Zs. E. u. 11.
- Zomba ÖTE Zomba, Fő tér 1.
Múzeum:
- Völgységi Tűzoltó Múzeum Bonyhád, Szabadság tér 13.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 08:11, csütörtök | Helyi
Átadták a „Dombóvár Jószolgálatáért-díj” elismeréseket
A Szociális Munka Napja alkalmából Pintér Szilárd polgármester javaslatára Dombóvár Város Önkormányzata először adta át a „Dombóvár Jószolgálatáért-díjat”.
2025. November 12. 09:00, szerda | Helyi
Őri Nándor a harmadik dombóvári származású díszpolgár Göllében
Gölle Község Önkormányzata elfogadta Bodó Imre elnök és Banda Zoltán alpolgármester felterjesztését és Őri Nándort szavazták meg a község legújabb díszpolgárának. A cikk végén videó látható a téglakészítés módjáról.
2025. November 11. 08:36, kedd | Helyi
Karbantartás miatt tervezett áramszünet lesz Dombóváron 2025. november 12-13-14-én.
Karbantartás miatt 2025. november 12-13-14-én az alábbi utcákban lesz áramszünet Dombóváron az E.ON tájékoztatása szerint:
2025. November 10. 16:27, hétfő | Helyi
Az V. Vármegyei Vadászest vendége volt Bodó Imre
November 6-án a Tolna Vármegyei Vadászkamara vendége volt Bodó Imre múzeumalapító, helytörténész, aki a 125 éve született és 55 éve elhunyt Fekete István íróra emlékezve tartott előadást a mintegy 40 vadásznak.

