Hírek
2021. Október 29. 08:00, péntek |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
90. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Szőke Sándornét
90. születésnapját ünnepelte Dr. Szőke Sándorné Dombóvár díszpolgára, helytörténész, a Dombóvári Hegytörténeti Gyűjtemény alapítója, nyugalmazott gimnáziumi tanár.
Ebből az alkalomból Pintér Szilárd polgármester meglátogatta és felköszöntötte Marika nénit, aki negyedik éve lakója az Evangélikus Diákóniai Otthonnak, Kaposszekcsőn.
Dr. Szőke Sándorné Békéscsabán született. A Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi karán tanult, 1956-ban geológia-földrajz szakon középiskolai tanári diplomát szerzett. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán fejezte be, ahol 1962-ben történelem szakon szerzett diplomát.1956-ban férjével, Szőke Sándorral Dombóvárra költöztek. Először a Zrínyi Ilona Általános Iskolában tanított, majd 1958-ban a Gőgös Ignác Gimnáziumba került földrajz-történelem szakos tanárként, és férjével együtt nyugdíjazásukig a gimnázium elismert és köztiszteletben álló pedagógusai voltak. 1983 és 1989 között a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet középiskoláinak történelem szaktanácsadójaként tevékenykedett.
A ’70-es években férjével és diákjaival együtt bekapcsolódott a Dombóvár térségen folyó régészeti ásatásokba és honismereti munkákba. Tagja a Történelmi Társulatnak.
1977-ben Az oktatásügy kiváló dolgozója elismerő címben, 1982-ben Kiváló Pedagógus kitüntetésben részesült, 1989-ben Pedagógus szolgálati emlékérmet vehetett át.
1984-ben a férjével és 37 alapító taggal együtt létrehozták a Dombóvári Városszépítő Egyesületet, mely a várostörténeti klubból alakult meg. Ezt követően a Városszépítő Egyesület titkáraként is tevékenykedett.
2000-ben Dombóvár Elismerő Díszjelvénye kitüntetést kapott, 2002-ben pedig átvehette a Kossuth Szövetség Díszoklevelét és a Múzeumi Díszoklevelet. 2006-ban Egyed Antal-díjban részesült, illetve Aranydiplomáját is átvehette.
2001-ben az Egyesület tagjainak az összefogásával hosszú évek gyűjtőmunkájának megkoronázásaként a volt főszolgabírói lakban megnyitották a város helytörténeti gyűjteményét, mely 2003-tól muzeális intézményként működik. Férjével 2005-ig a gyűjtemény vezetéssel járó feladatokat is ellátták. A Pro Oppido Dombóvár díszpolgári címet 2018-ban vehette át.
Számtalan cikk és publikáció fűződik a nevéhez. A dombóvári Kossuth-szoborcsoport lelkes kutatója és a Kossuth-kultusz emlékeinek gyűjtője. Férje hagyatékának ápolása mellett a saját helytörténeti munkássága és pedagógusi életpályája példaértékű.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 19. 07:00, kedd | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható
Ha szeretné rendszeresen és mielőbb megkapni újságunkat online postaládájába, iratkozzon fel email címével az alábbi oldalon:
2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi
Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.

