Hírek
2019. Július 28. 21:07, vasárnap |
Helyi
Forrás: Dombó Média
A biztonságos közlekedést szolgálja az 56,8 millió forintba kerülő beruházás
Régi vágya válik valóra a Szőlőhegyen élőknek és az ott zártkerti ingatlannal rendelkezőknek azzal, hogy hamarosan elkészül az említett településrészt a várossal összekötő kerékpárút.
- Öt komfortérzetjavító beruházás megvalósítására kapott kormányzati engedéllyel jóváhagyott visszatérítendő támogatást a város önkormányzata - mondta Szabó Loránd polgármester az említett munka elvégzése kiírt közbeszerzési eljáráson nyertes cég képviselőjével való szerződéskötés alkalmával. - Ezek közül az egyik a Szőlőhegyet a Dombóvár és Kaposszekcső közötti kerékpárúttal összekötő kerékpárút, melynek első szakasza 930 méter hosszú és két méter széles lesz. A helyi Kovi 95 Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szakemberei előbb tereprendezést végeznek, majd hozzáfognak a töltés kialakításához, melyhez sok földet kell megmozgatniuk. Az alapkészítést követően a cég munkatársai kialakítják a tömörített kőzúzalékos burkolatot, melynek későbbi aszfaltozására újabb támogatást próbál szerezni a képviselő-testület.
Az 56,8 millió forintba kerülő beruházást elsősorban a Szőlőhegyet a várossal összekötő állami fenntartású út műszaki állapotának romlása és forgalmának növekedése indokolja. Az utóbbi években nagyon sok fiatal család választotta lakóhelyéül az említett településrészt és az ott zártkerti ingatlannal rendelkezők száma is jelentős. Az ő biztonságos közlekedésükhöz nagyban hozzá fog járulni az előreláthatólag két hónap múlva elkészülő kerékpárút.
A fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi
Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség
Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.
2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi
Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről
A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.
2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi
Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába
Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.

