Hírek
2011. Szeptember 21. 22:54, szerda |
Helyi
Forrás: a szervezők
A fiatalokra számít a Keszler helyén nyílott közösségi tér Sásdon - képgalériával
A Sásdi Kistérségi Iroda munkatársai állították össze, a sásdi önkormányzat pedig a megvalósítója az Európai Unió és a magyar állam által támogatott „Fontos pont a Hegyhát ifjúsági életében” című pályázati projektnek.
A 2010 márciusában indított kétéves program közel 57 millió forint támogatásban részesült a Leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek (LHH) szánt konstrukción belül. Az ifjúsági pályázat kistérségi szinten valósul meg.
A sásdi kistérség központjában, a 3500 lélekszámú Sásdon korábban nem volt olyan, csak az ifjúság igényeit kielégítő közösségi tér, ahol a fiatalok kizárólag nekik szóló szervezett programokon és kötetlen, de felügyelet mellett szabadidejüket hasznosan eltölthették.
A sásdiak által Keszler kocsmaként ismert épületrészben április közepe óta működő, hivatalosan pedig szeptember 9-én megnyitott ifjúsági információs pont és többfunkciós közösségi tér a fiatalokat életkoruknak megfelelő információhoz, szabad internethasználathoz és szervezett programokhoz juttatja felügyelet mellett. Ezek a terek nem csak a sásdi, de a kistérségből érkező fiatalokat is várják, méghozzá hétfőtől csütörtökig 12.30-tól 17 óráig. Péntekenként a projektben együttműködő fiataloknak szerveznek programokat. Lehet itt számítógépezni, ingyen netezni, korlátozott példányszámban nyomtatni, csocsózni, társasjátékokat játszani, vagy az új hifin zenét hallgatni.
A Tett-Hely Hálózat Napján résztvevő fiatal önkéntesek jelenlétében megtartott megnyitó Nyul Rita és Kulcsár Csaba gitárjátékával kezdődött, majd Székely Szilárd polgármester köszöntőjével és az iroda átadásával folytatódott. Ezután Harmathné Kisvári Zsuzsanna szakmai vezető beszélt a projektjük lényegéről, amelyet Márhoffer Bea, a Sásdi Ifjúsági Programszervező Kerekasztal Egyesület elnöke értékelt a fiatalok szemszögéből. A közönség ezt követően körülnézhetett odabent, ahol vetített képek illusztrálták a projekt főbb elemeit.
A Hálózat Napja a „Fontos pont” projekt jóvoltából este Beck Zolinak, a 30Y frontemberének rendhagyó énekórájával zárult a közösségi házban. Ezzel az alkalommal folytatódott az a foglalkozás-sorozat, amelyet alternatív elektropop- és rockzenekarok - Neo, Heaven Street Seven, 30Y, Quimby, Kiscsillag - frontemberei vezetnek.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 18. 19:38, hétfő | Helyi
Fegyver helyett futócipő - interjú a dombóvári századossal
Sebők Attila százados a Dombóvári Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjeként ma már nemcsak a nyomokat kutatja megszállottan, hanem a kilométereket is.
2026. Május 15. 14:53, péntek | Helyi
Buzánszky 101 – Futballal és emlékekkel tisztelegtek Dombóváron az Aranycsapat legendája előtt
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja idén ünnepelte volna 101. születésnapját.
2026. Május 14. 12:00, csütörtök | Helyi
Élő hal vásár Attalán – péntekenként friss hal közvetlenül a termelőtől
Minden pénteken 9 és 12 óra között élő hal vásár Attalán
2026. Május 14. 07:38, csütörtök | Helyi
Orvvadászat miatt nyomoznak a dombóvári rendőrök
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.













